Alapjogokért Központ

2024.01.23. 11:50

Donald Trump demokratikus módszerekkel megállíthatatlan

Donald Trumpot demokratikus módszerekkel aligha lehet megállítani – olvasható az Alapjogokért Központ legfrissebb elemzésében. Ebben azt írták, hogy Iowa államban elindult az amerikai előválasztási folyamat, mely kijelöli a két nagy párt indulóit a november első keddjén esedékes elnökválasztásokon.

MW

A Republikánus Párt elnökjelöltségéért küzdő Donald Trump volt amerikai elnök (k) a New Hampshire állambeli Manchesterben tartott előválasztási kampánygyűlésén 2024. január 20-án

Forrás: MTI/AP

Fotó: Matt Rourke

Az elhúzódó procedúrát hivatalosan a nyáron tartandó pártkongresszusok zárják le, ahol az előválasztásokon és jelölőgyűléseken mandátumot szerző küldöttek szavaznak a hivatalos elnökjelöltekre.

A központ szerint idén hagyományos eszközökkel kizárt, hogy meg lehetne akadályozni Joe Biden megismételt jelölését, és Donald Trump esetében sincs reális esély erre, mégsem jelenthető ki bizonyosan, hogy a két politikus indul novemberben.

Donald Trump kampányát a demokraták által uralt szövetségi és állami bürokrácia próbálja ellehetetleníteni, míg Joe Biden esetében az elnök egészségi állapota és a családja körül kialakult botránysorozat vetnek fel nehezen megválaszolható kérdéseket

– írták.

Úgy folytatták, hogy az előválasztási matematika mindkét oldalon már Iowa előtt leegyszerűsödött: Joe Bidennek egyetlen párton belüli kihívója, Robert F. Kennedy kampányát a demokrata elit megtorpedózta. Kennedy - bár novemberben függetlenként indulhat - Biden jelölését így nem akadályozhatja meg. 

Donald Trump hatalmas előnnyel nyert Iowában, és a közvélemény-kutatók szerint minden fontos államban vezeti a republikánus politikusok népszerűségi listáját. 

Ron DeSantis floridai kormányzó visszalépésével egyetlen kihívója maradt, a washingtoni elit jelöltje Nikki Haley. Neki egy sor korai győzelemmel kellene bizonyítani - többek között a héten esedékes New Hampshire-i előválasztásokon. Bár kedden a szoros eredmény sem kizárt, a soron következő államokban a kutatások súlyos vereséget jósolnak Haley-nek – tették hozzá.

DESANTIS, Ron; TRUMP, Donald; HALEY, Nikki
A Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Nikki Haley korábbi ENSZ-nagykövet, volt dél-karolinai kormányzó támogatóihoz beszél a New Hampshire állambeli Rochester településen tartott előválasztási kampánygyűlésén 2024. január 17-én
Fotó: Robert F. Bukaty / Forrás: MTI/AP

Mégsem beszélhetünk arról, hogy bármi eldőlt volna. 

Joe Biden egészsége hétről hétre szemmel láthatóan romlik, a komoly fizikai és mentális igénybevétellel járó választási kampány számára leküzdhetetlen kihívást jelenthet. Őt és több családtagját a Kongresszus korrupció gyanújával vizsgálja.

Fia, Hunter Biden a világ szeme láttára vált erkölcsi csődtömeggé. Biden esetleges visszalépése a jelöltállító pártkongresszus előtt még akkor sem kizárt, ha jelenleg nem tudni kit választhatnának a csereirányító szerepére a demokrata küldöttek – fogalmaztak az elemzésben.

BIDEN, Hunter; BIDEN, Joe
Hunter Biden, Joe Biden amerikai elnök fia (k) az ügyvédje, Abbe Lowell (b) társaságában az amerikai törvényhozás alsóháza, a képviselõház felügyeleti bizottságának egyik meghallgatásáról távozik, amelyen vendégként vett részt a washingtoni Capitoliumban 2024. január 10-én
Fotó: Jose Luis Magana / Forrás: MTI/AP

Hozzátették: ugyanakkor Donald Trump sem érezheti magát biztonságban. 

A Biden-kormányzat - az igazságügyi minisztériumot és az FBI-t politikai fegyverként használva - számos nyomozást és vádemelést kezdeményezett kihívója ellen. New York-ban és Washington D.C.-ben is folynak ellene olyan büntetőperek, melyek elmarasztaló ítélettel érhetnek véget.

Ha bekövetkezne a legrosszabb, Trump a börtönből is választható lenne. Erre több precedens is volt. 1920-ban a szocialista Eugene Victor Debs majdnem egymillió szavazatot kapott, miközben éppen tízéves börtönbüntetését töltötte – részletezték.

Közölték azt is, hogy a demokraták által uralt államapparátus másik terve Trump indulásának megakadályozására, hogy kizárják a választásokból az alkotmány tizennegyedik kiegészítésére hivatkozva, mely eltiltja a tisztségek elnyerésétől azokat, akik az USA elleni „lázadásban vagy zendülésben vettek részt, illetve aktívan segítették az Egyesült Államok ellenségeit”.

TRUMP, Donald; KISE, Christopher; HABBA, Alina
Donald Trump volt amerikai elnök ügyvédei társaságában az ellene és két gyermeke ellen csalás vádjával indított polgári per tárgyalásán New York állam Legfelsőbb Bíróságának New York-i tárgyalótermében 2024. január 11-én
Fotó: Shannon Stapleton / Forrás: MTI/EPA/Reuters pool

„Túl azon, hogy az alkotmánymódosítás a XIX. századi polgárháború déli résztvevőit célozta - nem pedig a liberálisok XXI. századi ellenfeleit -, le kell szögeznünk, hogy 

Donald Trumpot soha semmilyen bíróság nem találta bűnösnek az USA elleni "„ázadás vagy zendülés” bűntettében. 

Sőt, az erre irányuló impeachment-eljárás során a Szenátus egyenesen felmentette a vád alól. A tényeket figyelmen kívül hagyva, Colorado demokrata többségű legfelsőbb bírósága, illetve egy - szintén demokrata - választási hivatalnok Maine államban önhatalmúlag eltávolították Trump nevét a helyi szavazólapokról. A kérdésben a szövetségi Legfelsőbb Bíróságnak kell majd rendet tennie” – írták.

Az elemzés szerint Donald Trump jelenleg töretlenül halad végső célja felé, miközben legnagyobb ellenfele nem Joe Biden, hanem a demokrata politikust minden áron védelmező permanens bürokrácia, ám kaotikus és több szempontból vészterhes választási év vár az Egyesült Államokra.

A tét óriási, hiszen az ország hatékony vezetésére képtelen, viszont politikai ellenfelei ellen diktatórikus eszközökkel fellépő liberális-technokrata elit bukása nélkül nem lábalhat ki mély válságából az amerikai köztársaság

– olvasható az elemzésben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában