Kiállás

2024.01.04. 08:42

Hatalmával visszaélve bünteti az Európai Bizottság a magyar diákokat

A magyar diákok Erasmus-programból való kizárása az Európai Unió látványos hibáinak egyike a Szlovén Demokrata Párt egyik politikusa szerint.

MW

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

Fotó: Hans Lucas via AFP

Az Európai Bizottság a jobboldali kormányok megbüntetésével visszaél a jogállamisággal kapcsolatos szabályokkal, miközben figyelmen kívül hagyta a baloldali kormányok által elkövetett mulasztásokat, elsősorban Máltán és Szlovákiában – jelentette ki a Nova24-nek adott interjújában Milan Zver.

A Szlovén Demokrata Párt (SDS) képviselője úgy véli, abszolút elfogadhatatlan, hogy az Orbán-kormány megbüntetésével a magyar fiatalokat károsítja meg az Ursula Von der Leyen által vezetett EB.

A politikus állítja, a magyar diákok Erasmus-programból való kizárása az Európai Unió látványos hibáinak egyike, és ő mindent megtett a döntés ellen – hívja fel rá a figyelmet a Mandiner.

Az interjúban a migráció kérdése is előkerült. Milan Zver hangsúlyozta: 

Sajnos az is nyilvánvaló, hogy a nem kormányzati szervezetek részt vesznek a migránsok csempészésében, és finanszírozásuk egy részét az EU-tól és a tagállamoktól kapják, ezért kértem az Európai Bizottságtól azoknak a nem kormányzati szervezeteknek a listáját is, amelyek uniós finanszírozásban részesültek és részt vesznek olyan műveletekben, amelyek illegális migránsokat hoznak az EU-ba. 

Az európai parlamenti képviselő szerint az Európai Tanács néhány határozatának végrehajtása – az Európán kívüli befogadóközpontok felállítása, az illegális migránsok szigorú visszaküldése, valamint az EU külső szárazföldi és tengeri határainak lezárása az illegális migránsok előtt – azonnali gátat szabna az Európába irányuló illegális migrációnak.

A teljes cikket a Mandineren olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában