Bukás

2024.01.22. 07:58

Teljes kudarc a baloldali közvécéprogram

Az új közvécék beüzemelésére Budapest-szerte immár több mint fél éve várni kell – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

MW

Forrás: Facebook/Karácsony Gergely

Az első fővárosi közösségi költségvetés ötletbörzéjén előkelő helyen végzett a fővárosi közmosdók projekt, ám három évig nem történt semmi. Mostanra állnak ugyan a Példamutató közvécék elnevezésű illemhelyek, de vagy működésképtelenek, vagy messzire elkerüli őket a jóérzésű ember – írja a Magyar Nemzet.

Az évről évre kiírt fővárosi ötletbörze honlapja szerint az új közvécék a meglévőknél magasabb komfortot és újszerű vizuális minőséget kínálnak, mint az elektronikus, okosfizetési lehetőség vagy ingyenesség. Újszerű fenntartási konstrukció kidolgozása; egyéb kapcsolt szolgáltatások, mint ivókút, telefontöltés. Egyelőre nem tudni, hogy ezek az extrák megvalósultak-e, ugyanis ezeket a minden igényt kielégítő, acélszerkezetű mosdókat csak „letették” a kijelölt helyükre, a beüzemelésre immár több mint fél éve várni kell.

Két helyen található ilyen mosdó, a józsefvárosi II. János Pál pápa téren és a zuglói vasútállomás közelében, mind a kettő baloldali vezetésű kerület.

A lap kereste a fővárost, hogy megtudják, mikor veheti igénybe a budapesti közönség a példamutató illemhelyeket, választ egyelőre nem kaptak. 

A város egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjában, a Blaha Lujza téren álló illemhely legtöbbször működésképtelen, illetve ha éppen mégsem az, akkor új funkciót tölt be: ide hordják a kuncsaftjaikat a prostituáltak, itt üzletelnek vagy lövik be magukat a drogosok. Az új vécéket ugyan pelenkázóval is felszerelték, de azokat sem az édesanyák használják, hanem az italozók, szerhasználók, pultként.

A közvécé − amellyel Karácsony Gergely szelfizett − átadása óta gyakorlatilag naponta elromlik, és jól láthatóan nem nagyon takarítja a főváros.

Az említetteken kívül a kerületekben is telepítettek „okosvécéket”. Józsefvárosban a helyiek panaszaiból kiderül, ott is drogosok használják legfőképp a közterületi, automata illemhelyeket.

Volt már példa arra is, hogy vandalizmus miatt működésképtelenné váltak a kampánymosdók.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában