Időzítés

2024.02.13. 15:57

Magyar Nemzet: akkor rontott a kormánynak Magyar Péter, amikor megszűnt a többmilliós megbízatása

A lap információi szerint Magyar Péter nem önszántából távozott a havi bruttó 1,5 millió forintos díjazással járó MBH-s tisztségéből.

MW

Magyar Péter

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Az elmúlt napokban jelentős visszhangot kaptak Varga Judit volt igazságügyi miniszter egykori férjének kormánykritikus nyilatkozatai – idézi fel cikkében a Magyar Nemzet. Emlékeztetnek: Magyar azzal is nyomatékosítani szerette volna a mondanivalóját, hogy közölte: lemond az állami tulajdonú Volánbusz Zrt.-nél és a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél betöltött tisztségeiről, és ugyanezt teszi a részben állami tulajdonú MBH Bank Nyrt.-ben viselt felügyelőbizottsági tagsága esetében is.

A mai napon benyújtom a lemondásomat mindkét állami társaságban betöltött pozíciómról. Szintén lemondok a részben állami tulajdonú MBH Bank Nyrt.-ben viselt felügyelőbizottsági tagságomról. A lemondás mögött nem szakmai okok állnak. Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük, soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak

 – idézi a portál Magyar Péter Facebookon, február 10-én közétett bejegyzését, amely nem sokkal azután jelent meg, hogy Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit országgyűlési képviselő, egykori igazságügyi miniszter is bejelentette lemondását.

Így látja a minisztérium

Magyar Péter bejelentése kapcsán az illetékes minisztérium is megszólalt.

Magyar Péter az MBH Bank felügyelőbizottságának a magyar állam által delegált tagja. Felügyelőbizottsági jogviszonyának kezdete 2022. szeptember 1., díjazása: havi bruttó 1,5 millió forint. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024. január 18-án kezdeményezte a megbízás visszavonását

 – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium az Index kérdésére válaszolva.

A Magyar Nemzet meglátása szerint tehát „Varga Judit exférje tehát valótlanságot állított akkor, amikor azt írta, hogy önként távozik a bank felügyelőbizottságából. Ez a munka egyébként praktikusan havonta egy ülésen való részvételt igényel.”

A lap úgy tudja, „a minisztérium már január 18-án értesítette Magyar Pétert a megbízás visszavonásáról, melyre reagálva Magyar azt kérte, hogy március 15-ig maradhasson.” Azt írják: „mindez azt is bizonyítja, hogy Magyar értesült a Nemzetgazdasági Minisztérium döntéséről, és akkori szándéka szerint még most is a kormányt képviselné.”

A Magyar Nemzet megjegyzi, „további érdekesség, hogy Varga Judit exférje mindemellett az állami tulajdonú Volánbusz Zrt.-től további havi bruttó 1,16 millió forintot tehetett zsebre.”

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában