Kemény válasz az álhírekre

2024.02.06. 16:59

Novák Katalin: nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak!

– A pedofilok elleni szigorú fellépésnek, a pedofilok nyilvántartása bevezetésének én voltam az egyik leghangosabb élharcosa annak idején – hangsúlyozta Novák Katalin újságírói kérdésre válaszolva az örmény köztársasági elnökkel való keddi találkozója után. A köztársasági elnök az elmúlt napokban az ellenzéki médiában megjelent álhírekre reagált ezzel, amelyek szerint a bicskei gyermekotthon pedofíliáért elítélt volt igazgatóhelyettesének adott elnöki kegyelmet. Az ügyben megszólalt Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője is, aki képmutatásuk miatt mély hallgatásra kérte a baloldali pártokat.

MW

Novák Katalin köztársasági elnök

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Az államfő elmondta: három gyermek édesanyjaként is a magyar családok és a gyerekek mellett áll. Hangsúlyozta, hogy undorodik a pedofíliától, és az egyik leggusztustalanabb, legsúlyosabb bűncselekménynek tartja.

Elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is. A pedofilok elleni szigorú fellépésnek, a pedofilok nyilvántartása bevezetésének én voltam az egyik leghangosabb élharcosa annak idején.

Az elnök hozzátette, hogy jogszabályi rendelkezés miatt az elnöki kegyelmi döntések indokolása nem nyilvános. Így természetes az, hogy minden kegyelmi döntés felvet kérdéseket, és ezek a kérdések adott esetben meg is maradnak, vagy megválaszolatlanok maradnak.

„Az elmúlt napokban egy olyan politikai kampánynak vagyunk tanúi, amely rengeteg valótlan állítást tartalmazott. Minden kegyelmi döntésre igaz az is, hogy természeténél fogva megosztó, és én az elém terjesztett több száz kegyelmi kérvényről minden esetben igyekszem a leginkább körültekintően dönteni. Együttérzek a pedofília minden áldozatával, és amennyiben valakinek akár kormányoldalról, akár ellenzéki oldalról valóban olyan szándéka van, hogy érdemben lépjünk fel még hatékonyabban a pedofíliával és a pedofil bűncselekmények elkövetőivel szemben, akkor annak partnere vagyok most is és partnere leszek a jövőben is” – zárta válaszát a köztársasági elnök.

Kocsis Máté: a baloldal nagyon mélyen hallgasson!

A köztársasági elnök lemondását követelő baloldali nyilatkozatokra reagált keddi Facebook-posztjában Kocsis Máté is. A Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője ezt írta: „Az a baloldal nagyon mélyen hallgasson, amelyik nem szavazta meg a pedofilellenes törvényt 2021-ben, amelyik nem támogatta, hogy a legsúlyosabb büntetést kapják a pedofilbűnözők, amelyik ellenezte a kereshető pedofil-nyilvántartást és amelyik érvénytelenné akarta tenni a gyermekvédelmi népszavazást. Ugyanez a baloldal az is, amelyik ma is beengedné az erőszakos genderpropagandát az iskolákba és az óvodákba, nyugati szövetségeseikkel együtt pedig megtámadták a gyermekvédelmi és pedofilokat szigorúan büntető törvényünket a brüsszeli fórumokon.”

Kocsis Máté posztjában emlékeztetett továbbá számos olyan esetre, amikor baloldali politikusok keveredtek pedofilbotrányba, vagy volt közük pedofil vagy pedofiliagyanúba keveredett személyhez, és pártjaik, valamint a baloldali sajtó ez esetekben mélyen hallgatott.

A magyarok átlátnak a szitán, az álságos és kétszínű baloldali akciókon, a folyamatos hazudozáson. A baloldal és a dollármédia folyamatosan támadta a gyermekvédelmi és pedofilellenes intézkedéseket, szóval most inkább mélyen hallgassanak!

– foglalta össze mondandóját a nagyobbik kormánypárt parlamenti frakcióvezetője.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában