Lehull a lepel

2024.04.29. 07:49

Egy sor korábbi jobbikos kötött ki Magyar Péter oldalán (videó)

A Mandiner cikksorozatának újabb részéből kiderül, hogy a baloldalra sodródott Jobbik–Konzervatívok számos háttérembere és politikusa igazolt át Magyarhoz.

MW

Magyar Péter, a volt igazságügyi miniszter volt férje (b3) a Belügyminisztérium épülete előtt megtartott demonstráción, Budapesten 2024. április 26-án

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A lap emlékeztet rá, hogy maga a pártelnök, Gyöngyösi Márton már tavaly az amerikai követségen egy széderesten éppen Magyar Péter jobbkeze, Nagy Ervin mellett foglalt helyet.

A Mandiner cikksorozatának első részében – a szintén exjobbikos hátterű Iránytű Intézet mellett – három olyan helyi jobbikos politikust mutatott be, akik immár Magyar Péter szervezkedését segítik. Most egy sor további jobbikos politikus fotóival igazolják, hogy úgy tűnik,

egymásra talált a végleg baloldalra sodródott párt hátországának több tagja és az érdemi szervezet nélküli politikus.

Elsőként az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának jobbikos elnökét, Sas Zoltánt említik.

Varga Judit exférje még be sem jelentette politikusi ambícióit, de már tárgyalt Sassal, aki szerint nemzetbiztonsági relevanciája lehet Magyar állításainak. Ez a gyanú persze azóta sem igazolódott.

Beleznay Zsuzsanna jelenleg is jobbikos színekben dolgozik Terézváros alpolgármestereként – folytatják. Magyar Péter – a március 15-i tüntetés után – aláírta a mozgalom által kezdeményezett, Stop 5000 nevet viselő, kamarai hozzájárulás eltörlését célzó petíciót, melyről éppen Beleznay posztolt közösségi oldalán.

Beleznay egyébként rendszerint lájkolja Magyar Péter posztjait, míg utóbbi eltűrte, hogy a rendezvényén a jobbikosok aláírásokat gyűjtsenek.

Egy másik jobbikos, Szarka Barbara jelenleg független jelöltként nyilvánosan Magyar Péter pártja mellett áll.

A további részletekről IDE kattintva olvashat.

Magyar Péterék oldala Jobbik-közeli, antiszemita és rasszista hírportál volt

A honlap a Gyurcsány-kormány második ciklusának idején Jobbik-közeli, kirekesztő és szélsőséges hírportálként működött, a kuruc.info stílusában - írja a Magyar Nemzet.

– Arról, hogy a talpramagyarok.hu esetleg korábban is létezett, mások is használták, Magyar nem említett semmit. Pedig lett volna miről beszámolnia, hiszen a honlap a Gyurcsány-kormány második ciklusának idején Jobbik-közeli, kirekesztő és szélsőséges hírportálként működött, a kuruc.info stílusában – írta meg a Tűzfalcsoport Magyar Péterék honlapjáról. A portál emlékeztet: Magyar Péter április 6-án jelentette be, hogy elindult a Talpra Magyarok Közössége hivatalos oldala, a talpramagyarok.hu. 

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti listavezetője korábban egyértelművé tette, hogy „náci szenny(hon)lapnak” tartja a portált, illetve többször is jelezték már a magyar kormány képviselői az Egyesült Államoknak, hogy amerikai szerverről működik itthon a Kuruc.info. A talpramagyarok.hu oldalról még hírportálként azt lehet tudni, hogy „ezt a honlapot magyarok hozták létre Magyaroknak, nem tartozunk sem politikai párthoz vagy semmilyen egyéb szervezethez.” Ehhez képest a programok között MIÉP és Jobbik nagygyűléseket és Vona Gábor-beszédet is lehet találni.

További részletekről ITT olvashat.

Menczer Tamás: Magyar Péter hazatért a baloldalra, oda, ahová való

Magyar Péter hazatért a baloldalra, oda, ahova való – közölte a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára hétfőn feltöltött videóban. A felvételen, amely az ATV egyik műsorában készült, Menczer Tamás úgy fogalmazott: Magyar Péter háborúpárti, baloldali, külföldről irányított és finanszírozott politikus.

„Az a brancs egyszer már tönkretette az országot” – mondta a kormánypárti politikus, megjegyezve, hogy a háborúpártiak, a baloldaliak most újra tönkretennék az országot. „Nem fogjuk hagyni, ez a választás tétje” – hangsúlyozta Menczer Tamás.

Mint mondta, a baloldali szavazók most „Magyar Péterben látják a csodát”. Hozzátette: korábban a Momentumban, majd Márki-Zay Péterben is a csodát látták, és mindkettőnek zutty lett a vége. Majd megint „jön a megszokott forgatókönyv” – tette hozzá.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója kitért arra is, hogy általában nagyon jól szórakozik Magyar Péter közösségi médiában tett bejelentésein, amelyeket arról ír, hogy mi zajlik a Karmelitában és a miniszterelnök közvetlen környezetében. Mint mondta, ezekből semmi sem igaz.

Megjegyezte: lehet, hogy sok kedvelést kapnak ezek a bejegyezések, de korábban Jakab Péter, a Jobbik egykori elnöke is tévesen gondolta azt, hogy aki lájkversenyt nyer, az választást nyer. Emlékeztetett rá, hogy Jakab Péter a baloldali előválasztáson „a futottak még kategóriába sem került be”.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában