Nyomozás

2024.04.17. 11:26

Vesztegetés bűntettének gyanújával tett feljelentést Budai Gyula a Lánchíd-botrány ügyében (videó)

A fideszes országgyűlési képviselő a hivatalos közösségi oldalán közzétett videójában jelentette be a hírt, miszerint olyan információk birtokába jutott, hogy a hídpénzből jelentős összegek áramlottak Vig Mór közvetítésével a fővároshoz.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester a Lánchíd felújított útpályájának megnyitóján 2022. december 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Budai Gyula a videóban beszámol arról, hogy tegnap a hatósághoz fordult és feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) a fővárosi baloldalhoz és Vig Mórhoz köthető Lánchíd-botrány ügyében – írja a Magyar Nemzet. 

A politikus elmondta, hogy a napokban kapott egy levelet, amely írójának információi szerint Vig Mór a Mammut áruházban található egyik biztonsági cég irodájába járt elszámolni. Mint mondta, ez a biztonsági cég kapcsolatban áll a felújítást végző A–Híd Zrt.-vel.  Megjegyezte azt is, hogy az elszámolás a biztonsági cég vezetőjével történt. 

A levélíró úgy tudja, hogy a hídpénzből jelentős összegek kerültek a fővároshoz. Budai Gyula szerint ezek a tények felvetik a hivatali vesztegetés bűntettének gyanúját, így a tegnapi napon feljelentést tett az NNI-nél, a feljelentéshez csatolta a levelet is.

Mint ismert, Vig Mórt (aki nem mellesleg Vig Dávid Amnesty-vezér testvére) tavaly novemberben vették őrizetbe, majd tartóztatták le, miután belebukott egy sok száz milliós számlagyárba. A NAV az ügyben 33 helyszínen tartott házkutatást és foglalt le pénzeket. Az eljárás keretében kiszálltak többek között Hegedüs Dániel ügyvédhez, illetve a Lánchíd felújítását végző A–Híd Zrt.-hez is. 

A teljes cikket a botrányos üggyel kapcsolatos további részletekkel ITT olvashatja el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában