Közel–keleti konfliktus

2024.05.11. 10:04

A Hamász videót közölt egy túszról, akit idáig halottnak hittek

Az izraeli–palesztin háború 218. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Izraeli katona a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael ellen indított október 7-i támadásakor megrongált egyik ház előtt

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Abir Szultan

Több ezren vettek részt egy palesztinpárti tüntetésen Madridban

 Több ezren vettek részt szombaton egy palesztinpárti tüntetésen Madridban, a demonstrálók azt hangoztatták, hogy tűzszünetet kell kötni a Gázai övezetben, illetve követelték a Spanyolország és Izrael közötti kapcsolatok megszakítását.

A hatóságok közlése szerint mintegy 4 ezren vehettek részt a megmozduláson, amelyet az Izrael állam megalapításának - a palesztinok számára a „nakba”, azaz „nagy katasztrófa” napjának - közelgő 76. évfordulója alkalmából tartottak nagyjából 30 szervezet közös kezdeményezésére.

A „nakba” kifejezéssel a palesztinok az Izrael 1948. május 15-i kikiáltását követő, a zsidó állam számára sikeres függetlenségi háborút jelölik, amelynek hatására akkor több százezer palesztin menekült el a földjéről, mára több mint ötmilliós népességgé gyarapodva a világ különböző részein.

A demonstrálók a palesztin nép „ellenállására” buzdítottak, és többen népirtásnak nevezték az izraeli hadsereg háborúját a Gázai övezetben.

Az utóbbi napokban Madrid, Barcelona és Valencia egyetemein több diák békés palesztinpárti demonstrációt tartott, ezzel csatlakozva több amerikai és európai egyetem hasonló megmozdulásaihoz. A spanyolországi rektori konferencia a héten közleményt adott ki, amelyben jelezték: 

felülvizsgálják és szükség esetén felfüggesztik az együttműködési megállapodásaikat azokkal az izraeli egyetemekkel és kutatóintézetekkel, amelyek nem álltak ki határozottan a béke és a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartása mellett.

Spanyolország az egyik leghangosabb bírálója Izraelnek az Európai Unión belül, és más tagállamokat is igyekszik meggyőzni arról, hogy ismerjék el a palesztin államot. Március végén a spanyol, az ír, a máltai és a szlovén miniszterelnök nyilatkozatot írt alá, amelyben kijelentették: készek elismerni a palesztin államot, ha a lépés „pozitív hozzájárulást jelent és a körülmények is megfelelőek”.

Josep Borrell, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nemrég azt mondta: Dublin és Madrid május 21-én jelentheti be a palesztin állam közös elismerését.

A Hamász videót közölt egy túszról, akit idáig halottnak hittek

A Hamász szombaton közzétett egy videót az 51 éves Nadav Popplewellről, akit a Hamász október 7-i támadásai során terroristák raboltak el egy kibucból. A terroristacsoport korábban azt állította, Popplewell életét vesztette egy izraeli légicsapásban – írja a Jerusalem Post.

Több mint 200 nap után először adott életjelet magáról egy izraeli túsz

A mostani bejelentést Izrael eddig nem erősítette meg. A lap ugyanakkor megjegyzi, a Hamász a múltban is gyakran használt félretájékoztatást és pszichológiai hadviselést, így nem zárható ki, hogy ez a videó is ennek része – emlékeztet a Világgazdaság.

Egyáltalán nem világos, hogy mikor készült a videó, és hogy Popplewell jelenleg milyen állapotban van.

A felvételtől annyi derül ki, hogy a férfi szeme alatt fekete folt látszódik, viszont más látható sérülése nincsen.

A lap szerint Popplewell cukorbeteg, és a nővére a Daily Mailnek novemberben, egy hónappal elrablása után elmondta, hogy aggódik az egészségéért.

Iránban tovább erősítette a keményvonalas erők pozícióját a parlamenti választások második fordulója

Tovább erősítette az iráni törvényhozásban a keményvonalas politikusok pozícióját a parlamenti választások pénteken megtartott második fordulója, amelyben a konzervatívoknak a fennmaradt 45 mandátum többségét is sikerült megszerezniük.

Az iráni belügyminisztérium szombaton közölte: 

a márciusi első forduló és a pénteki második forduló alapján az Ebrahim Raiszi államfőt támogató konzervatív és ultrakonzervatív politikai erők 233 mandátumot szereztek meg a 290 képviselői helyből.

A hatóságok a részvételi arányt nem hozták nyilvánosságra. Ahmad Vahídi belügyminiszter annyit közölt, hogy "magas volt a részvétel".

HAMENEI, Szajed Ali
Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője voksol
Fotó: Vahid Szalemi / Forrás:  MTI/AP

A parlament 245 képviselőjéről a választók márciusban döntöttek, a fennmaradó 45 mandátumról pedig azért tartottak újabb szavazást, mert azok esetében még a legeredményesebb jelöltek sem szerezték meg az összes szavazat 20 százalékát, egyfelől a sok induló, másfelől a nagy mennyiségű érvénytelen szavazat miatt.

Az eredményeket még jóvá kell hagynia egy felügyelőtestületnek, és az új törvényhozás május végén kezdheti meg munkáját. 

Iránban a választott parlamentnek másodlagos szerepe van az ország irányításában, a döntő szerepet minden fontos ügyben Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője játssza.

A márciusi első fordulóban a részvételi arány mindössze 41 százalék volt. Ahmad Vahídi szerint a részvétel "hagyományosan alacsonyabb szokott lenni a második fordulóban".

A reformista ellenzék a választások bojkottjára szólította fel az embereket, miután több jelöltjüket is kizárták a részvételből. A jelölteket a választások előtt az állam iszlám jellegén őrködő Őrök Tanácsa hagyja jóvá, és a testületnek jogában áll kizárni azokat a jelölteket, akik szerinte nem felelnek meg a feltételeknek.

Izrael újabb kitelepítéseket rendelt el Rafahban, és hadműveletei kiterjesztésére készül

Az IDF arab nyelvű szóvivője, Avihaj Adrei arra szólította fel a Dzsabalija és Bejt Lahíja nevű településeken és a környező területeken élő palesztinokat, hogy hagyják el otthonaikat és menjenek a Gáza város nyugati részén lévő óvóhelyekre, mert "veszélyes harci övezetben" tartózkodnak, ahol a hadsereg "nagy erővel" fog lecsapni.

Az IDF szombati tájékoztatása szerint a május 6-án kiadott kitelepítési felhívás óta 300 ezer palesztin hagyta el Rafahot és indult el az al-Mavaszi "humanitárius zónába", amely a várostól néhány kilométerre nyugatra található.

Mindeközben heves összecsapások zajlanak a fennmaradt erőit a héten újfent átcsoportosító Hamász és az izraeli hadsereg között a Gázai övezet északi részén is, azon a területen, ahol az IDF tavaly év végén megkezdte szárazföldi hadműveletét az övezetben.

A palesztin egészségügyi hatóságok szombatra virradóra három különböző éjszakai légicsapásról számoltak be a Gázai övezet középső részén, amelyekben a jelentés szerint legalább 19 ember, köztük nyolc nő és nyolc gyermek vesztette életét.

Miközben az izraeli hadsereg kiterjeszti hadműveleteit a Gázai övezetben, Rafah ellen tervezett teljes körű offenzívája - noha egyre súlyosabb harcok jellemzik - egyelőre a déli város külső területeire koncentrálódik. Rafahban több mint egymillió ember zsúfolódott össze, akiknek nagy része a Gázai övezet többi részén dúló harci cselekmények elől keresett menedéket az egyiptomi határon fekvő városban.

Az ENSZ-főtitkár rafahi offenzívájának leállítására szólította fel az izraeli hadsereget

António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken felszólította az izraeli hadsereget, hogy ne terjessze ki a Gázai övezetben fekvő Rafah városa ellen indított támadását.

A helyzet Rafah városában kritikus, mivel a légicsapások Gáza egész déli részén folytatódnak - mondta a főtitkár pénteken a kenyai fővárosban, Nairobiban tartott sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, "egy nagyszabású szárazföldi támadás hatalmas humanitárius katasztrófához vezetne, és ellehetetlenítené az emberek támogatására tett erőfeszítéseinket, miközben éhínség fenyeget". A főtitkár hangsúlyozta, hogy több mint egymillió palesztin keres menedéket Rafah-ban, és a menekültek fele gyerek.

Az ENSZ pénteken arra figyelmeztetett, hogy napokon belül leállásra kényszerülhetnek a segélyszervezetek a Gázai övezetben az egyre fokozódó élelmiszer- és üzemanyaghiány miatt.

Az ENSZ palesztin menekülteket segélyező ügynöksége (UNRWA) ugyanakkor azt közölte, hogy mintegy 110 000 ember hagyta már el a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah városát, mióta az izraeli hadsereg megkezdte műveleteit a térségben. Az Egyiptom felé vezető rafahi határátkelő továbbra is zárva van a humanitárius segélyszállítmányok előtt.

Az izraeli hadsereg hétfő este nyomult előre szárazföldi csapataival Rafah keleti részén, miután felszólította az ott lakókat, hogy hagyják el a területet.

Az ENSZ-közgyűlés megszavazta a palesztinoknak új jogokat adó határozatot

Az ENSZ-közgyűlés megszavazta pénteken azt az arab-palesztin határozattervezetet, amely új jogokat biztosít a palesztinoknak a világszervezetben. A határozattervezetre kilenc ország nemmel szavazott, köztük Magyarország, Izrael és az Egyesült Államok is.

A tervezet jóváhagyása 143 igennel, 9 nemmel és 25 tartózkodással a 193 tagország képviselőiből álló testületben gyakorlatilag annak a kifejeződése, hogy a tagországok támogatják a palesztinok azon törekvését, hogy egyszer elnyerjék a teljes jogú ENSZ-tagságot, ami elvezethet államiságukhoz is. Az elfogadott határozat nem adja meg a teljes jogú tagságot a palesztinoknak, csak azt ismeri el, hogy jogosultak ezt megkapni, és leszögezi, hogy "minél előbb meg is kell azt kapniuk".

Ezenkívül a közgyűlés azt javasolta a Biztonsági Tanácsnak, hogy "kedvező kimenetellel vizsgálja felül korábbi döntését", amelyben az Egyesült Államok vétójával elutasította a palesztin állam elismerését.

"Békét és szabadságot akarunk" - jelentette ki a közgyűlésben Rijád Manszúr palesztin ENSZ-nagykövet.

Az ENSZ Alapokmánya szerint a tagság nyitott minden "békeszerető állam" előtt, amely elfogadja a dokumentumban foglalt kötelezettségeket, és képes és kész ezeket betartani.

"Ameddig önök közül sokan zsidógyűlölők, addig nem igazán törődnek azzal, hogy a palesztinok nem békeszeretők" - jelentette ki Manszúr után felszólalva Gilád Erdan, Izrael állandó ENSZ-képviselője. Szégyelljék magukat! A világszervezet legnagyobb testülete "a korunk Hitlere vezette palesztin terrorállam létesítésének küszöbén áll" - tette hozzá a Hamász terrorszervezetre utalva. "Megnyitották az ENSZ-t a modern nácik és a népirtó dzsihadisták előtt, akik egy iszlamista államot akarnak létesíteni Izrael egész területén, és meg akarnak gyilkolni minden zsidó férfit, nőt és gyermeket" - hangoztatta Erdan.

A teljes jogú ENSZ-tagsági kérelmet előbb a 15 tagú Biztonsági Tanácsnak, majd a közgyűlésnek kell jóváhagynia.

Robert Wood, az amerikai ENSZ-nagykövet helyettes a szavazás után a közgyűlésben kijelentette, hogy az ENSZ-ben és a helyszínen hozott egyoldalú lépések nem segítik elő a kétállami megoldást.

"A szavazatunk nem a palesztin államiság ellenzését tükrözi, világossá tettünk, hogy támogatjuk és ésszerűen elő akarjuk ezt mozdítani. Ellenkezőleg, ez annak az elismerése, hogy az államiság kizárólag a felek között tartott közvetlen tárgyalásokból eredő folyamat eredménye lehet" - tette hozzá.

A pénteken elfogadott közgyűlési határozat révén a palesztinok 2024 szeptemberétől bizonyos pótlólagos jogokhoz és privilégiumokhoz jutnak, így helyet kapnak az ENSZ-tagok között a közgyűlés termében, de továbbra sincs szavazati joguk a testületben.

A szavazás után Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke közleményben hangsúlyozta, hogy "Palesztina továbbra is kitart a teljes jogú ENSZ-tagság elérése mellett".

A Palesztin Hatóság külügyminisztériuma üdvözölte a közgyűlési határozat elfogadását, hozzátéve: bizonyítékát látja a dokumentumban annak, hogy Palesztina megérdemli (.) a teljes jogú tagság elérését".

Az izraeli külügyminiszter közleménye szerint a közgyűlés határozata "a Hamász gyilkosait és erőszaktevőit jutalmazza", és aláaknázza az iszlamista palesztin mozgalom által október 7-én túsznak elrabolt emberek kiszabadítását. "Az üzenet, amelyet az ENSZ e fájdalommal teli térségnek küld, nem más, mint hogy az erőszak kifizetődő" - írta Jiszráel Kac a X közösségi portálon.

Az önálló palesztin állam elismerését Mahmúd Abbász 2011-ben hivatalosan kérte az ENSZ-től. A kérdésről akkor nem szavaztak, mert a palesztin fél nem tudta felmutatni kérelméhez a BT 15 tagállamából minimum 9-nek a támogatását.

A pénteki eseményekről itt olvashat:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában