Kapcsolatok

2024.06.20. 10:26

Azbej Tristan: történelmi adósságát törlesztette a magyar állam az olasz bencés közösség támogatásával

Történelmi adósságát törlesztette, vagy viszonozta a magyar állam az olasz bencés közösség támogatásával - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

MW

Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára nyilatkozik a sajtó képviselőinek, amint megérkezik az EU-tagországok kül- és nemzetközi fejlesztési ügyekkel foglalkozó minisztereinek a Gázai övezetben élõ paleszinok helyzetéről tartott brüsszeli tanácskozására 2024. május 7-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Olivier Matthys

Azbej Tristan elmondta, hogy a kormány két ütemben összesen 270 millió forinttal támogatta Norciában egy új bencés monostor felépítését, a megrongálódott templom restaurálását és egy új zarándokház felépítését, miután a 2016-os földrengés az ottani bencés közösség hitéletének színterét, monostorát és bazilikáját romba döntötte. 

Megemlítette, hogy 

amikor Szent István király keresztény alapokra helyezte a magyar nemzetet, akkor a norciai Szent Benedek bencés rend volt az, amely ezt a történelmi tettet lehetővé tette, segítette. 

Ezt viszonozták most - tette hozzá. 

Az államtitkár jelezte, hogy a norciai bencések - támogatás reményében - 

azért keresték meg levelükkel Orbán Viktor miniszterelnököt, mert a magyar kormány képviseli legerősebben a keresztény értékeket Európában. 

Nem csalódtak - tette hozzá. 

Hálájukat kifejezték úgy is, hogy az új monostorban a Szent István kultusznak teret adva magyar teremnek neveztek el egy helyiséget, míg a helyreállított templomuk mellékoltárán Szent István király szobrot állítottak fel, az oltárba pedig Szent István-ereklyét küldött Erdő Péter bíboros - ismertette Azbej Tristan. 

Sárai-Szabó Kelemen, a győri Szent Mór bencés perjelség perjele elmondta, hogy 

az olasz bencések a Hungary Helps Programon keresztül jutottak anyagi segítséghez. 

Megemlítette, hogy a magyar kereszténység gyökerei az olasz bencéseknél vannak, a támogatás révén pedig ismét egymásra találtak. Reményét fejezte ki, hogy ennek köszönhetően a Monte Casino és Pannonhalma között évszázadok óta fennálló imaközösséghez hasonló szövetség alakulhat ki a győri bencések és Norcia között is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában