Baloldali alpolgármester

2024.06.19. 10:55

Már tíz gyanúsítottja van az óbudai korrupciós ügynek

Az óbudai korrupciós bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásban minősített vesztegetés elkövetésével gyanúsítottak meg újabb öt embert, közülük ketten őrizetben vannak –közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.

MW

Minősített vesztegetés elkövetésével gyanúsítottak meg újabb öt embert, közülük ketten őrizetben vannak

Forrás: Shutterstock

Fotó: Krakenimages.com

Emlékeztettek: kedden „összehangolt eljárási cselekményeket” hajtottak végre az ügyben, amelynek keretében számos helyszínen – köztük a Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat épületében – végeztek kutatást és lefoglalást, valamint hallgattak ki több embert gyanúsítottként.

A kedden kihallgatott gyanúsítottak között van az egyik III. kerületi alpolgármester, valamint egy önkormányzati cég vezetője, akik jelenleg őrizetben vannak, letartóztatásuk elrendelésére az ügyészség indítványt tesz.

A Magyar Nemzet adott arról hírt tegnap, hogy értesülésük szerint a szóban forgó alpolgármester Czeglédy Gergő, aki a június 9-i önkormányzati választáson ismét mandátumot szerzett a kerületben.

A megalapozott gyanú szerint egy férfi – két reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetőjeként – cégei felhasználásával több mint százmillió forintot fizetett az alpolgármesternek azért, hogy hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához, illetve hasznosításához szükséges engedélyek és hozzájárulás megadása érdekében.

A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében a reklámtevékenységet folytató cégek ügyvezetője fiktív szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A cégek a színlelt szerződésekben írt szolgáltatást a valóságban nem teljesítették, azzal kapcsolatban nem végeztek semmilyen tevékenységet, az már a szerződések megkötésekor sem állt a felek szándékában

– tudatták.

A nyomozó ügyészség a most kihallgatott öt emberrel szemben „vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása” bűntettének gyanúját közölte, amelyet az alpolgármester tettesként, a többi gyanúsított – akik a strómancégek ügyvezetői voltak – bűnsegédként követett el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában