Dilemma

2024.07.04. 11:10

Magyar Péter lehet Gyurcsány Ferenc politikai túlélésének záloga

Jelentősen szűkülhet a Demokratikus Koalíció (DK) mozgástere, ráadásul komoly utánpótlási gondokkal küzd a baloldali formáció – értékelte ifj. Lomnici Zoltán a párt helyzetét a Magyar Nemzetnek. A Századvég tudományos igazgatója úgy véli, ha Gyurcsány Ferenc szövetségre lépne Magyar Péterrel, az lehetővé tenné a politikai túlélését, ám kénytelen lenne lemondani az ellenzék vezetőjének szerepéről.

MW

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtótájékoztatót tart a DK budapesti székházában 2024. június 7-én

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

– A júniusi választások nyomán nehezebbé vált Gyurcsány Ferenc és a DK politikai túlélése, mivel az ellenzéki pártok versenyében alulmaradt a Tisza Párttal szemben – fogalmazott a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán. A Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány tudományos igazgatója ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy bár Magyar Péternek és az általa alelnökölt Tisza Pártnak sokkal nagyobb arányban szavaztak bizalmat a baloldali voksolók mind az EP-választáson, mind az önkormányzati választáson, mint a DK-nak, de a Gyurcsány-párt továbbra is a legnagyobb baloldali párt a parlamentben, az ország szempontjából legmeghatározóbb döntések pedig az Országgyűlés padsoraiban születnek. 

A szakértő azt is jelezte, hogy Budapest főpolgármestere Karácsony Gergely marad, akiről számtalanszor bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferenc embere, így rajta keresztül a DK elnöke továbbra is jelentős befolyást gyakorolhat Budapest működésére. 

Összefogás

– Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta, hogy hajlandó lenne együttműködni Magyar Péterrel. Ez a szövetség ugyan jelentős szavazói bázist jelentene, de Gyurcsány elveszítené a vezető szerepét, amit a baloldalon több mint egy évtizede betölt. Gyurcsány jövője szempontjából kulcskérdés, hogy képes-e Magyar Péterrel szemben alternatívaként megjelenni, vagy pedig az történik a Tisza Párt vonatkozásában, amit korábban számos más – elsősorban MSZP-s – politikus csinált a DK-nak kedvezve, azaz hogy elhagyja a pártot egy újabb, erősebb formációért – jegyezte meg ifj. Lomnici Zoltán. Szerinte előbbi esetben Gyurcsánynak elsősorban Magyar Péterrel szemben kell küzdenie, hiszen a baloldal vezető politikusának szerepét csak akkor vindikálhatja ismét magának, ha visszaszerzi a Magyarhoz átpártolt szavazóit, ehhez pedig egy – a baloldali szavazóknak tetsző – ajánlat, valamint hitelesség szükséges.

Utóbbi esetben a saját politikai túlélése, ahogy korábban a DK-ba átigazolt baloldali mikropártok politikusai esetében is, garantált lenne, hiszen Magyar Péterrel összefogva jelentős szavazói bázissal rendelkeznének – feltéve, hogy a szavazók ezt a fajta szövetséget elfogadnák, 2022-ben ezzel épp ellenkező reakciót láttunk tőlük –, de Gyurcsány elveszítené a vezető szerepét, nem lenne többet meghatározó politikus, aki a háttérből tudná mozgatni a szálakat, ezt pedig, vélelmezhetően, nem vállalná

– tette hozzá.

Radikálisabb képviselet

A tudományos igazgató szerint a DK mozgástere jóval szűkebb lehet majd az eddigieknél, és további probléma, hogy a párt komoly utánpótlási gondokkal is küzd, az ismert arcai pedig nem von­zók a szavazók számára. Jelezte, hogy a DK szerepe nagyban függ attól is, hogy képes-e bekebelezni további baloldali pártokat, és átcsábítani más politikusokat a soraiba, ahogy ezt az elmúlt tíz évben látványosan és konzekvensen csinálta, illetve képes-e alternatívát mutatni a baloldal leginkább támogatott formációjával, a Tisza Párttal szemben.

A DK jövőbeni szerepe, vélhe­tően, a radikális baloldal képviselete lesz, markáns globalista és föderalista ígéretekkel, illetve a leghangosabb kormánykritikával. A DK talán legvégső támasza az országgyűlési frakció és annak hátországa lehet, amely részben módot adhat valamennyi építkezésre a parlamenti munka és a nyilvánosság révén. A 2026-ban esedékes ország­gyűlési választás jó eséllyel eldöntheti az abban az évben már 65 éves Gyurcsány és pártja további politikai sorsát

– vetítette előre ifj. Lomnici Zoltán.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában