Szimbolikus

2024.07.13. 07:49

Gyurcsány Ferencék egykori székházában működik a 444-et kiadó cég

A cég bevételeinek jelentős részét 2023-ban külföldi támogatások tették ki.

MW

Forrás: Facebook

Negyedmilliárd forinttal kevesebb nettó árbevételre tett szert a Magyar Jeti Zrt. 2023-ban, mint 2022-ben. Azonban így is több mint 800 millió folyt be az elmúlt év során a cég kasszájába, sőt az egyéb bevételekkel kiegészítve csaknem egymilliárd volt a 444 kiadójának bevétele. A kiegészítő mellékletből kiderül, hogy az egyéb bevételek több mint háromnegyedét – 151 millió forintot – nagyrészt külföldi támogatások tették ki – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

Az anyagjellegű ráfordításokat kis híján sikerült megfeleznie a cégnek, így 256 millióra csökkentek az ilyen típusú költségeik. A személyi jellegű ráfordításokban azonban meglátszott a korábbi 55 mellett 7 új munkavállaló foglalkoztatása is, ezek a kifizetések ötödével emelkedtek, így 718 millióba kerültek a Magyar Jeti nevű vállalkozásnak.

A gazdasági társaság a 2022. évi 156 milliós nyereség után kénytelen volt 50 milliós mínuszban zárni az elmúlt évet – írja a Magyar Nemzet.

A vállalat mérlege szerint a 444 kiadója 2023 végére több mint duplájára növelte értékpapír-állományát a 2022. év végi állapothoz képest. A cég értékpapírjainak könyv szerinti értéke 379 millió forinttal lett magasabb az elmúlt évben, így már 687 millió szerepelt a mérleg ezen során. Igaz, eközben a pénzeszközök állománya csökkent 250 millióval, de ez az értékpapírokkal együtt egymilliárd feletti összeget tett ki, mindez nagyjából a cég egy egész éves ráfordításait képes lenne fedezni.

A Magyar Jeti székhelye 2023-tól már nem a Margit körúton, hanem a Jókai utcában található – ahol korábban az MSZP és a XXI. század Média Kft. is volt már bejegyezve. Mindez szimbolikusnak is tekinthető, február óta a Gyurcsány-féle MSZP egykori központjában ma már az egyik meghatározó dollármédium működik.

A 444 mögött álló Magyar Jeti Zrt. 2013-ban jött létre, és finanszírozásában már az alapítása után megjelentek a nemzetközi alapítványok és egyéb külföldi források. Emlékezetes, hogy 2021-ben az Európai Bizottság támogatásával és a francia AFP hírügynökséggel együttműködve létrehozták a Lakmusz nevű tényellenőrző portált.

 444 Sorosék látszólagos kivonulása után az elmúlt időszakban elsősorban az uniós szervezetektől kapta külföldi támogatásai nagy részét. A Lakmusz nevű projektre közel 155 millió forint érkezett a számlájukra. Szintén uniós projektből valósíthattak meg különböző podcasteket.

A Magyar Nemzet arra is rámutat, hogy

a 444 támogatói között megtalálhatjuk a hazánkban működő amerikai nagykövetséget is, amely a Mérték Médiaelemző Műhely és az Ökotárs közös, tengerentúli pénzeket elosztó dollárpályázatán 16 millió forintot nyert el.

A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában