Frissen Fejérből

2021.09.04. 14:30

Legyen feltűnő, színes és hangos a madárijesztő

A kártevő madarak távoltartása sok kerttulajdonosnak okoz állandó fejtörést. A hagyományos madár­ijesztőkön túl a régi lemezek is bevethetők a probléma megoldására.

Héjj Vivien

Jópofa öltözetben akár dekorációs elemként is szolgálhatnak a madárijesztők

Fotó: Karnok Csaba

A gazdák mellett a kiskertek tulajdonosainak is nagy kárt okozhatnak egyes madárfajok, hiszen lássuk be, kevés elkeserítőbb dolog történhet kertünkben, mint amikor az egész éves munkánk gyümölcsét, a friss és zamatos terméseket a madarak takarítják be helyettünk. A szárnyasok elleni védekezés egyik alapszabálya, hogy a kárt okozó fajok kiirtása helyett arra kell törekednünk, hogy az önkéntes kertészek távol maradjanak veteményünktől. Erre szerencsére számos jól bevált megoldás közül választhatunk, ráadásul egy madárijesztő nemcsak hasznos, hanem a kiskert vagy akár az udvar mutatós dekorációja is lehet.

Számos madárfaj a vetés utáni időszakban támadja meg a kertet, az elvetett magokat kiszedik a földből, gyakorta a gyümölcsfák virágrügyei is célpontokká válnak, valamint a későbbi termést is szívesen dézsmálják. A szőlőültetvényeken és a gyümölcsöskertekben nyár közepétől a szüret időszakáig a seregély igyekszik birtokba venni a területet.

Jópofa öltözetben akár dekorációs elemként is szolgálhatnak a madárijesztők
Fotó: Karnok Csaba

A madarak össze-, illetve megzavarásának leggyakoribb eszköze a hagyományos madárijesztő. Ezek általában szalmából készült, emberalakot megjelenítő figurák, melyek azt próbálják imitálni, hogy a gondos gazda épp a kertben tartózkodik. Ez a módszer ideális esetben rendre elhessegeti a betolakodókat, ám az sem ritka, hogy a madarak megszokják a „gazda” jelenlétét, és előszeretettel pihennek a vállán vagy éppen a fején. Az ember- alakok jellemzően nem használt ruhadarabokba, kantáros nadrágba burkolóznak a hitelesség fokozásáért. A széles karimájú kalappal ellátott bábuk előnye, hogy a szél gyakorta lengeti a fejfedőt, így még hihetőbbé válik az emberi jelenlét. Ha a bábuknak a komor ábrázat helyett széles mosolyt szánunk, az udvar vagy a kiskert dekorációjaként is használhatjuk őket.

A madárijesztők újabb generációjának tekinthetjük azokat a bábukat, amelyek már folyamatos mozgásra is képesek – természetesen egy kis segítséggel. Ezek rugalmas műanyag fóliából készült emberalakok, fejjel, karokkal ellátva, melyekbe egy kompresszor szakaszosan levegőt fúj, így folyamatosan mozog, bólogat a bábu. Ezek a táncoló szél- emberek általában gyümölcsfa méretűek, színük feltűnő, arckifejezésük rémisztő.

Ha testrészeit mozgatja a szél, hitelesebb az emberalak, vagyis a kártevő madarak is könnyebben megriadnak
Fotó: Karnok Csaba

A madarak távoltartására bevethetünk madárriasztó szalagokat is, melyek fényesen csillognak, a szél fuvallatainak hatására kiszámíthatatlanul mozognak, ráadásul a gyors sürgés-forgás közben zörgő, sustorgó hanghatással zavarják el a kártevőket.

Kipróbálhatjuk a ragadozó állatot formázó, jellemzően műanyagból készült figurákat is, melyek fellógatva egy éppen vadászó állathoz hasonlítanak majd, így távol tartva a többi madarat.

A saját készítésű megoldásokhoz visszatérve, a fák lombkoronaszintjén elhelyezett színes, fényes szalagok, hangot adó fémlapok, tükrök is hatékonyan távol tartják a hívatlan vendégeket. Erre a célra jó szolgálatot tesznek a CD-, illetve DVD-lemezek is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!