szponzorált tartalom

2019.08.13. 01:00

„Mivel édesanya vagyok, ezért a munka-magánélet egyensúlya kiemelten fontos számomra”

A versenyképes kompenzációs csomagnak és a béren kívüli juttatásoknak is köszönhetően megbecsülve érzik magukat a munkatársak, a Continental nemzetközileg is elismert stabilitása és kiszámíthatósága pedig tovább növeli a biztonságérzetüket és a vállalat iránt tanúsított elkötelezettségüket.

Röviden összefoglalva ezt szűrhetjük le a vállalat munkatársaival készített interjúkból, amelyek közül az egyiket most megosztjuk olvasóinkkal.

Fürjes-Szabó Krisztina 10 évvel ezelőtt csatlakozott a budapesti Continental csapatához, ahol az egyik gyáregység logisztikai szervezeti egységén belül diszponens csoportvezető, emellett pedig két kisgyermek édesanyja.

12 fős csapatom foglalkozik az alapanyagok beszerzésével. Ha probléma van a beérkezésekkel, akkor én vagyok az eszkaláció első szintje, egyeztetek a beszállítókkal és nyomást gyakorlok rájuk. Sokat riportálok, elsősorban a készletekről és a logisztikai költségekről. Továbbá részt veszek a logisztikát érintő fejlesztésekben, és persze foglalkozom az embereimmel.

Milyen Continental termékekkel találkozik a munkája során?

Interior termékekkel: a korábbiak közül ablakemelő, olajszintmérő, a mostaniak közül kijelzőkkel, rádiókkal és kormánymű vezérló egyégekkel, illetve TCU-kal. A TCU egy integrált fedélzeti rendszer, amely ellenőrzi a vezeték nélküli nyomkövetést és a kommunikációt a járműből. Például segít, hogy egy baleset esetén automatikusan segélyhívást kezdeményezzen a gépjármű és megadja a pontos helyét.,

Milyennek látja a Continentalnál, mint nemzetközi vállalatnál a fejlődési és tanulási lehetőségeket?

Idén lesz 10 éve, hogy csatlakoztam a Continentalhoz. Lehetőségem volt országon belül és külföldön is más telephelyeken részt venni tréningeken, ami nagyon izgalmas volt számomra. Alapanyag diszponensként kezdtem, ma pedig már azt a csapatot vezethetem, aminek korábban tagja voltam. Úgy érzem, hogy ha az ember keményen dolgozik, akkor számos lehetőséggel tud élni ennél a cégnél.

Milyen vezetőnek tartja magát, illetve milyen visszajelzéseket kap ezzel kapcsolatban a kollégáitól?

Mostanában kaptam egy nagyon jó visszajelzést a csapatom egyik tagjától, miszerint nem azért tesznek meg dolgokat, mert az asztalra csapok, hanem az én személyem miatt: elég megkérnem őket valamire és megteszik nekem.

Hogy látja, mennyire helyeznek hangsúlyt a cégnél a fenntarthatóságra?

Édesanyaként a környezetvédelem és a társadalmi felelősségvállalás egyaránt fontos számomra. A Continentalnál az alapanyagaink olyan végtermékekbe épülnek be, mint például a hibrid meghajtó egységek, így a csapatom ténylegesen hozzájárul az emisszió csökkentéséhez, illetve a biztonságos közlekedés megvalósításához.

A munka és magánélet egyensúlya fontos jellemző az ember életében. Hogy látja, a munkahelye és a saját részéről ezt a kérdést?

Mivel édesanya vagyok, ezért a munka-magánélet egyensúlya kiemelten fontos számomra. A munkáltató részéről a rugalmasságot tudnám kiemelni, amivel ehhez hozzájárulhat, gondolok itt a home office lehetőségére, vagy például 6 órás részmunkaidő biztosítására. Ha az egyén ilyen feltételek mellett is el tudja végezni a munkáját, akkor ez egy win-win szituáció. Emellett mint egyénnek, nagyon fontos, hogy megfelelően osszuk be az időnket és fel tudjunk állítani egy prioritási sorrendet.

Melyik a legemlékezetesebb élménye a munkahelyéhez kötődően?

Tavaly részt vettem egy tréningen, ahol többek között prezentációs technikákat is tanultunk. Párba állítottak minket és úgy kellett egymást bemutatni, hogy egy kampány során minél többen szavazzanak ránk. A lány, akivel együtt dolgoztam, azt a szlogent választotta az eddig elért eredményeimre, hogy „Super Woman”, ami az egész csapatnak nagyon tetszett. Rá egy hétre kaptam meg a felkérést, hogy lennék-e diszponens (alapanyag beszerzési) csoportvezető.

Hogyan ajánlaná másoknak a Continentalt?

Ha szereted a kihívásokat és szeretnél egy jó csapat tagja lenni, akkor csatlakozz hozzánk! Idén leszek 10 éve a cégnél, bízhatsz bennem!

A Continental aktuális állásajánlatairól és nyitott pozícióiról ide kattintva tájékozódhat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában