Hogyan (ne) szakítsunk?

Nincs kellemes szakítás -  ezt leszögezhetjük, mégis különbséget tehetünk helyes és helytelen változat között. A határvonal minden esetben a tisztesség és az emberség, amely azonban minden egyes esetben máshol húzódik. A kapcsolatok sok összetevősek, ezért az, hogy ki milyen módszert választ a szakításra, önmagában még nem elítélendő vagy helyeslendő. A körülmények fényében válik csak azzá.

Aki egyszer elérkezik arra a pontra, hogy kilép egy kapcsolatból, sokszor nem képes az érzelmi viharok káoszában megfelelő döntést hozni, ezért hirtelen és sok fájdalmat okozva cselekszik. De vajon mikor tesz jót az ember? Ha a másik szemébe mondja a kegyetlen valóságot? Vagy ködösít és elhallgatja az igazat? Esetleg szó nélkül lelép, üzenetet küld, nem veszi fel többé a telefont, ne adj isten, kiírja a közösségi oldalra: egyedülálló? A technika valóban jelentősen megkönnyítette a balhé nélküli elválás lehetőségét, de vajon ki az, aki egy SMS-ben képes  közölni, hogy nincs tovább? Nos, a legújabb kori szakítási etikett szerint az első, legfeljebb a második randi után még nem főben járó bűn a telefonüzenetes vagy e-mailes szakítás... Utána viszont már meg kell mondani, hogy nincs tovább, de a hogyan nem mindegy. A túl jó vagy hozzám az egyik szélsőséges nagy hazugság, a nem jössz be pedig kegyetlen.  A megoldás a kettő között van, valahol ott, hogy nagyon különbözőek vagyunk, ezért szerintem nem fog összejönni.

A másik lelkébe gázolás sosem kifizetődő, akkor sem, ha hosszabb kapcsolat végére kerül pont. Azt ugyanis gyakran elfelejtik: mindig két emberen múlik a történet,  kenyértöréskor is. Körkérdésünkkor egy fiatalember úgy vélte, bármi lesz a kimenetel, a tisztességes út az igazi, hacsak...

-Ha jelent az illető valamit, akkor nagyon őszintén, egyenesen és gyorsan. Mellédumálás nélkül. Ha meg már végleg reménytelen, akkor menjünk az agyára! Ez külön művészet, és adott esetben jó móka, persze csak ha az illető megérdemli... Egyéb esetekben az első verzió lép életbe...  - vélekedik Gábor, ám a második megoldás sokaknak  nem véletlenül  nem tetszik:

- A második verzió lassan ölő méreg -  hangsúlyozza Tibor. Persze Gábornak is van igazsága: -  Igaz, a bosszú nem szép dolog. És az is igaz, hogy addig húzni a dolgot, amíg a másik (le) nem lép, sem szép, de ha jól számolom, ehhez az egészhez minimum két ember szükséges, és a végén általában valakinek fel kell vállalnia a bűnbak szerepét...

Tibor ennek ellenére úgy véli, lehet a szakítást is emberi módon kezelni, ehhez azonban két hasonló elme, jellem, gondolkodásmód szükséges. Ha viszont két nagyon ellentétes gondolkodású, világnézetű embert sodor össze a sors -  teszi hozzá Gábor -, akkor a szakítás legtöbbször nem okoz egyiknek sem túl nagy fejtörést, mert az egész úgysem arról szólt...

A lányok véleményéből kitűnik, hogy szerintük a legrosszabb, ha a másik szó nélkül lép ki a kapcsolatból. Melinda épp most van túl egy szakításon, és úgy véli, a lehető legjobban alakult a dolog, annak ellenére, hogy a másik kezdeményezte az elválást.

- Amint elhangzott a "Beszélnünk kell!" kijelentés, már tudtam, miről van szó, és mi lesz a vége a diskurzusnak - emlékszik vissza a lány, aki elismeri magáról, hogy ő az a típus, aki megvárja, amíg a másik szakít. - Nagyon roszszul esett volna, ha üzenetben mond búcsút vagy még úgysem, így meg tudtuk beszélni a dolgot, és barátságban váltunk el  állítja. Nem így történt egy másik sorstársával, aki szintén tapasztalatból mesélt:

- Ha üres lakásra mész haza, mert a srác elvitte az összes cuccát... Na, az nem valami kedves fajtája a szakításnak! Én ezt már megéltem, és szerintem így nem fogok senkivel szakítani, tehát ez a hogyan NE fajtája az én részemről. De az mindig a két félen múlik, mennyire romlott meg a kapcsolat, és ennek megfelelően lehet jól, barátságban elválni vagy éppen rosszul  egymástól. Én már ezt is, azt is megéltem, de talán a jóban elválni az mégis jobban tetszett  - mondta, ami végszónak is tökéletes!

Szerző: S. Töttő Rita