Púder Nélkül

2012.06.02. 11:14

A mediterrán étrend jótékony hatással van az életminőségre

A mediterrán étrend egyértelműen jótékony hatással van a mentális és a fizikai egészségügyi állapotra - derült ki egy új tanulmányból.

MTI

Az alappilléreit tekintve gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek (bab, zöld-, és csicseriborsó, lencse), halak, olívaolaj és magvak fogyasztásán alapuló mediterrán étrendről már korábban bebizonyították, hogy jótékony hatással van az egészségre, ami megnyilvánul a krónikus betegségek kialakulására való kisebb hajlamban, illetve az alacsonyabb halálozási arányban.

A Las Palmas de Gran Canaria Egyetem és a Navarrai Egyetem szakemberei ezúttal azt vizsgálták, hogy milyen hatással van a mediterrán étrend az emberek életminőségére. A tanulmány több mint 11 ezer egyetemista bevonásával készült, akiket négy éven keresztül követtek figyelemmel a kutatók - olvasható a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportálon (http://www.sciencedaily.com" target="_blank" ).

"A fejlett országok társadalmainak fokozatos elöregedése még inkább érdekessé teszi azoknak a tényezőknek a felkutatását, amelyek javíthatják a helyi lakosság életminőségét, illetve egészségügyi állapotát" - mutatott rá Patricia Henríquez Sánchez, a tanulmány vezető szerzője. A szakemberek a kutatás kezdetén feljegyezték a résztvevők táplálékbeviteli adatait, majd a négyéves vizsgálati időszak lezárultával a diákok kérdőív révén értékelték saját életminőségüket.

A pontos eredmények elérése érdekében az egyetemistáknak strigulázniuk kellett az általuk fogyasztott ételeket: míg a zöldségek, hüvelyesek, magvak, gyümölcsök, gabonafélék és halak pozitív, addig a húsok, tejtermékek és alkoholok negatív értékelést kaptak.

A European Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban részletesen közölt eredmények szerint akik többször döntöttek a mediterrán étrend mellett, azok magasabb értéket értek el az életminőségükre vonatkozó kérdőívben fizikai és mentális közérzetük szempontjából.

Mint arra Henríquez rámutatott, a mediterrán ételpiramis a naponta, hetente vagy csupán alkalmanként fogyasztandó ételeket kombinálja. A főétkezésekből sosem szabad hiányoznia a gabonák, gyümölcsök és zöldségek, illetve tejtermékek alkotta alaptriónak. Naponta 1,5-2 liter víz fogyasztása ajánlott, emellett fontos, hogy a magas tápanyagértékű olívaolaj legyen a legfőbb zsírforrás.

A mediterrán étrend emellett bor és egyéb erjesztett italok mérsékelt fogyasztását ajánlja. A sovány húsok és a tojás mind magas minőségű állati fehérjeforrások, a halak és egyéb tengeri gyümölcsök úgyszintén jótékony hatású zsírokat tartalmaznak. Az ételpiramis tetején a cukrok, édességek, péksütemények és cukrozott üdítőitalok sorakoznak, amelyeket csak alkalmanként és akkor is kis mennyiségben ajánlott fogyasztani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!