Nőként a volán és a vőfélybot mögött

A született besnyői édesanya, Kovács Katalin kislányként még egy nőiesnek titulált hivatásról ábrándozott, óvónő akart lenni, aztán a sors más utakra terelte: országutakra. 2009 óta dolgozik buszsofőrként, először a helyi járaton ült volán mögé, majd rögtön az év végén „átigazolt” a Volánbuszhoz. Katalin előtte hosszú éveken át vállalkozóként dolgozott, de ahogy ő fogalmaz, a nagyok megették a kicsit alapon vége szakadt ennek az időszaknak, és válaszút elé került.

– A volt férjem buszsofőr, én pedig mindig is imádtam vezetni. Innen ered az egész – meséli a buszsofőrnő, majd hozzáteszi: – Olyan munkakört akartam, amire mindig szükség lesz, és ahol nem lóg állandóan egy főnök a nyakamban.

Kovács Katalin két férfiasnak titulált szakmában is profi munkát végez: buszsofőrként és vőfélyként is folyton úton van. Ő a családfenntartó, és három gyönyörű gyermeke várja haza

Fotó: Molnár Artúr

Nem tudnak tolatni, a tükrök csak dísznek vannak a kocsin, vagy sminkeléshez, teketóriáznak, körülményesek, félénkek: na, ezek azok a nőket sújtó sztereotípiák, melyek Katalinra egyáltalán nem igazak. Több tízezer kilométer volt már mögötte, mielőtt buszsofőr lett, hiszen üzletkötőként is dolgozott, rengeteget vezetett személyautóval is.

– Az első munkanapom pokoli volt, GPS-szel is el tudtam tévedni, annyira izgultam – nevet fel Katalin, aki hétvégenként mindig távolsági járatokat vezet. Ez teljesen egyedi dolog, tudomása szerint, ő az egyetlen az országban, aki ezt nőként elmondhatja magáról.

– Van, akinek kimondottan tetszik, hogy egy hölgy sofőr viszi A-ból B-be. Igen, a többség pozitív véleményét fejezi ki, és az út végén megjegyzi, nagyon jól utazott és, hogy finomabb a vezetési technikám, mint egy férfinek. De olyan is volt, aki azért nem szállt fel a buszra, mert egy nő ült a volán mögött – magyarázza Katalin, aki kapott már hideget, meleget.

– Én mindig azt mondom, első körben magamra vigyázok, hiszen három gyermekem vár haza, szóval innentől kezdve az utasaim is biztonságban vannak – mondja. A másik kifejezetten férfiasként ismert szakma, a vőfélykedés kilenc éve része Katalin életének. Ezt is a volt férjének köszönheti, aki zenész, és éppen ezért sok lakodalomban megfordultak. Ahogy Katalin mondja, csapnivalóbbnál csapnivalóbb vőfélyekkel találkozott.

– Egy teljes évig készültem a „premierre”, gyűjtőmunkát végeztem, mindent megtanultam, de sok külső segítséget is kaptam. Sose felejtem el az első lagzit, ami a szomszéd faluban, Beloianniszban volt, és én remegő gyomorral érkeztem – nevet fel a jókedélyű vőfély, aki azóta már megszámlálhatatlan lagziban töltötte be a vőfély szerepét. – A szívem mélyén én az igazi, hamisítatlan magyaros hangulatú parasztlakodalmakat szeretem. Lánykikérővel, búcsúztatóval, rigmusokkal, versekkel. Persze haladni kell a korral, tudomásul kell venni, hogy ma már vannak, akik nem erre vágynak. Így a ceremóniamester szerepét is magamra öltöttem. Teljesen mindegy, melyiket csinálom, imádom – mosolyog a férfias szakmában is helyt álló asszony.

A vőfélynő szerint sosem alakul úgy egy lagzi, ahogy a pár a forgatókönyvben megálmodja. Az ő dolga, hogy minden váratlan szituációra spontán reagáljon, és persze megoldjon. Katalin minden hétvégén úton van, vagy vőfélyként, vagy buszsofőrként. Ő a családfenntartó, nem is tehet mást. Addig is, édesanyja vigyáz a gyermekeire. Legutóbb Szigetszentmiklóson volt egy motoros párnál, ez az élmény is örökre megmarad benne, de már a következő „hajós” lagzit is nagyon várja, hiszen az is egy régóta dédelgetett álmát váltja majd valóra. Hétvégén ott vezethet majd: nem buszt, lakodalmat.