Pusztaszabolcs

2013.04.29. 05:31

Júliustól bevezetik a kommunális adót

A múlt héten testületi ülésen tárgyalták a pusztaszabolcsi képviselők a kommunális adó bevezetésének lehetőségét. A döntés értelmében júliustól ingatlanonként kell fizetni.

Kovalcsik Katalin

A képviselők megtárgyalták az előterjesztést, miszerint szüksége van a városnak a kommunális adó bevezetésére. – Az adó bevezetésével nem értek egyet – mondta Csányi Kálmán polgármester, még a múlt hét elején, amikor a testületi ülés előtt beszélgettünk.

– Ebben a gazdasági helyzetben nem biztos, hogy a családok be tudják majd fizetni a tervezett havi ezer forintot. Az azonban valóban tény, hogy másként nem jutunk forráshoz, hogy a járdáinkat, az útjainkat rendbe tudjuk tenni, kijavítani, felújítani, amire pedig nagy szükségünk lenne. A képviselő-testületi ülésen végül a szavazás az adó bevezetését hozta.

Öt igen, két tartózkodás és egy nem szavazattal az idén július elsejétől ingatlanonként havi ezer forint lesz a kommunális adó. – A számítások szerint az adóból évente 10-12 millió forint fog befolyni a kasszába – folytatta a polgármester.

– A bevezetés évében nem valószínű, hogy pozitívumot tudunk regisztrálni, mivel a bevezetés költségekkel jár, fel kell venni egy dolgozót az ügyintézésre. A jövő évtől realizálódhat az adó, mint bevétel, amelynek összegét az előbbiekben vázolt célokra, fejlesztésekre használhatja fel a város.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!