Pusztavám

2017.03.28. 18:27

Feloszlott, vagy mégse?

Pusztavám - A képviselők döntése alapján a közgyűlés, a testület feloszlatta magát. Vagy mégsem? Ez most a vita lényege.

Szabó Zoltán

A történtekről, az előzményekről Lisztmayer János polgármestert kérdeztük, aki „mellesleg" nem is volt jelen a döntés megszületésekor. Egy hétig Sopronban volt, rehabilitáción, mert tavaly sokáig betegeskedett, több hónapig kezelték kórházban. Így március 20-án sem volt Pusztavámon, aznap, amikor a hétből öt képviselő benyújtotta indítványát, hogy oszlassa fel magát a képviselő testület. Ilyen esetben a törvény szerint 15 napon belül össze kell hívni a közgyűlés rendkívüli ülését. Stettner Attila alpolgármester természetesen tájékoztatta a polgármestert a történtekről, és Légrádi Gábor jegyzővel együtt megbeszélték, hogy március 29-re a polgármesteri hivatal házasságkötő termébe összehívják az ülést. A meghívók is kimentek, még aznap, 20-án, amikor az öt képviselő javaslata beérkezett.

A képviselők március 23-án azonban „rendes", a munkatervben szereplő tanácskozást is tartottak.

Ott, mint azt Lisztmayer János elmondta, az egyik képviselő indítványozta, hogy vegyék fel a napirendek közé a testület feloszlatását. Erre Stettner alpolgármester közölte, hogy erről nem kíván tárgyalni, hiszen 29-ére ezért hívtak össze tanácskozást. Mégis felvették a napirendek közé. Az alpolgármester bejelentette, hogy nem hajlandó levezetni az ülést, és fel is függeszti azt. Elhagyta a termet, de a hivatalt nem. A korelnök ezután levezette az ülést, és az öt képviselő döntött a feloszlatásról. (A törvény alapján a polgármester és alpolgármester akadályoztatása esetén vezeti a korelnök a tanácskozást.)

Lisztmayer János szerint a döntés törvénysértő, mert az alpolgármester nem volt akadályoztatva, és be is rekesztette az ülést. (A feloszlatást megszavazó képviselők másképp látják, de ha kell, a mai rendkívüli ülésen megerősítik elhatározásukat.)

A polgármester viszont hétfőn a kormányhivataltól törvényességi felülvizsgálatot kért, várja annak eredményét. Mint lapunknak elmondta, tudomása szerint a jegyző is így tett, már a döntés másnapján.

Lisztmayer egyébként hozzátette azt is: ha a közgyűlés tagjai végképp nem tudnak együttműködni, talán mégiscsak szerencsésebb az elválás, mert ellenkező esetben a település láthatja kárát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!