sütiköltemények

2020.09.20. 07:45

Rácsos-lekváros pite, no meg az igazi almás

Lecsófőző versenyt és pitesütő versenyt rendeztek a hétvégén a faluban. Az egyszerű az igazi! – jelentette ki határozottan a zsűri elnöke, R. Kárpáti Péter színész-rendező.

V. Varga József

A különdíjas rácsos-lekváros pite

Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

– Lecsót főzni egyszerű, vélnénk kapásból, pedig nem az – mondta R. Kárpáti Péter a díjak átadása előtt. – Először is, vigyázni kell, hogy ne ússzon a zsírban! No meg aztán, ez a huncut fokhagyma tud valamit… Sokkal teltebbé, gazdagabbá, kerekebbé teszi az adott étel ízvilágát. Éppen csak mutassuk a lecsónak is! Nem fogunk csalatkozni.

A lecsófőző versenyt a Csajos csapat nyerte, megelőzve a Gyöngyösi és a Konyhafőnök névre hallgató gárdákat. Az ítészek elnöke a pitefelhozatal kapcsán leszögezte: az egyszerű az igazi! Hovatovább, meri állítani, hogy a legjobb étkekhez egyébként sem kell ötnél több fő összetevő. A válogatott sütik kóstolása kapcsán meg egyenesen „piteorgiá­ról” beszélt.

R. Kárpáti Péter (középen), valamint Papp László és Köő Péter zsűriznek
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

A pitesütő versenyben az első helyet Gyarmati Józsefné szerezte meg az autentikus almás pitével, második lett Kiss Károlyné a túrós pitével, a harmadik Kévés Kitti a meggyessel. Különdíjat érdemelt Fehér-Lángi Angéla rácsos-lekváros pitéje.

A különdíjas rácsos-lekváros pite
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

Olvasóinkkal most a házi rácsos pite receptjét osztjuk meg szeretettel. Hozzávalók: 250 g lekvár, 500 g liszt, 250 g vaj, 200 g cukor, 2 tojás, 1 cs. sütőpor, 1 cs. vaníliás cukor, 1,5 dl tejföl, 1 citrom héja. Elkészítés: a sütőport szórjuk bele a lisztbe, majd morzsoljuk bele a vajat! Tegyük hozzá a cukrot és a vaníliás cukrot, egy tojást és a lereszelt citromhéjat! Keverjük hozzá a tejfölt, majd gyúrjuk össze a tésztát! A tésztát tegyük hűtőbe fél órára, így könnyen nyújtható lesz! Az idő elteltével osszuk 1/3, illetve 2/3 részre! A nagyobbik adag tésztát nyújtsuk ki, vajazzunk és lisztezzünk ki egy pitesütő formát, és a tésztát fektessük bele úgy, hogy egy kis pereme is maradjon! Kenjük el rajta a lekvárt, majd a másik adag tésztát is nyújtsuk ki, vágjunk belőle csíkokat, és rácsozzuk be velük a pite tetejét! A másik tojást verjük fel, és kenjük meg vele a rácsokat! Végül tegyük az előmelegített sütőbe, és 180 fokon süssük fél óra alatt készre!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!