Rendőrségi

2009.06.05. 02:28

Fogós kérdések, zavaros válaszok

Székesfehérvár-Dunaújváros - Őszre halasztották a körözött tanúk kihallgatását, a vád- és védőbeszédeket, s az ítéletet is a pálhalmai börtönhalál ügyében.

Pekarek János

Szeptember harmadikán folytatódik a pálhalmai börtönben közel négy éve meghalt ember ügyének pere: a Fejér Megyei Bíróságon tegnap szinte csak a vádlottak, az ügyvédek, az ügyész, az ülnökök és a bíró jelentek meg (néhány családtagot és e sorok íróját leszámítva): az idézett tanúk és szaktanácsadó nem. Utóbbi, a hazugságvizsgáló gép kezelője legalább kimentette magát - a tanúk azonban, dacára annak, hogy a bíróság már korábban elrendelte rendőri elővezetésüket, továbbra is távollétükkel tüntettek. Így füstbe ment a bíróság érezhető törekvése, hogy még a nyári ítélkezési szünet előtt meghozzák az elsőfokú ítéletet.

Amint arról már beszámoltunk, 2005. augusztus 13-ára virradó éjszaka életét veszítette a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet sándorházai részlegének egyik zárkájában Cs. F., becenevén Pepe , aki csalás miatt kirótt elsőfokú ítélete ellen fellebbezett, s jogerős ítéletére várt.

A rejtélyes körülmények között elhalálozott Cs. erős testalkatú férfi volt, ám kilenc zárkatársa előtt nem maradt titok, hogy sok, kábító hatású gyógyszert fogyaszt. Azon a reggelen nem ébredt fel, a zárkatársak vészjelzést adtak, a megérkező fegyőrök őket beterelték a zárkából nyíló mosdóba, és rájuk zárták az ajtót.

Az első helyszíni szemle nem állapított meg idegenkezűséget, öngyilkosságként kezelték az ügyet. A rendőrök délelőtt tíz körül távoztak a zárkából - majd délután fél kettőkor folytatták a szemlét: a halott nyakán zsinórt, fojtogatási nyomokat találtak...

A zárkatársak közül három embert állítottak bíróság elé emberölés vádjával. A vád: elkábították és megfojtották Pepét, mivel meg akarták szerezni a börtönön belüli, jól jövedelmező kábítószer-üzletét. Ám az orvosszakértők a halál okaként gyógyszer-túladagolást állapítottak meg. Több tanú visszavonta vallomását, vagy ellentmondásokba került önmagával. Úgy tűnik, mintha a megoldástól egyre csak távolodnánk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!