Rendőrségi

2009.10.20. 02:29

A vádlottak ma másként látják

Dunaújváros-Székesfehérvár - A halál 2005-ben következett be: az első fokú tárgyalás azonban még mindig tart...

Pekarek János

Kis híján újra elnapolták a pálhalmai börtönhalál ügyében tegnapra tervezett bírósági tárgyalást reggel kilenc óra öt perckor. Amikor a bíró számba vette a jelen lévőket, a következőket kellett megállapítania: nincs jelen három, elővezetni utasított tanú (a rendőrség egyiket sem találta...), egy tanú körözése nem vezetett eredményre, valamint további egy tanú nem tudott megjelenni a vasutassztrájk miatt.

Ha ez még nem lett volna elég: hiányzott a másodrendű vádlott meghatalmazott védője. A bíró éppen kiszabta a hatvanezer forintos rendbírságot az ügyvédre (aki sorozatos késéseiért már egyszer szert tett egy tízezer forintos büntetésre), és elnapolta a tárgyalást a már korábban tervbe vett csütörtöki tárgyalási napra, amikor a védő betoppant. Így mégis csak belekezdtek az iratismertetésekbe és ügyrendi, bizonyítási javaslatok előterjesztésébe a 2005 augusztusában történt eset ügyében, amikor egy ember meghalt a börtönzárkában.

Mivel a tanúk nem voltak jelen, a bíró és a jegyzőkönyvvezető felváltva olvasták fel a nyomozati eljárás különböző szakaszaiban tett korábbi vallomásokat, hogy a bíróság mérlegelni tudja a történteket.

Sajátos változásokat követhettünk figyelemmel. Az eljárás egy részében csak 4. számú tanúként említett R. L. az esemény évében, 2005-ben például nem látott és nem hallott semmit. Pedig ő is a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet sándorházi részlegének II. épületében, a 2. szint 16-os zárkájában volt, tizenkettedmagával, ahol Cs. F. meghalt, jogerős ítéletére várva.

Ám a 4. számú tanú két év múlva, 2007 májusában hirtelen elkezdett emlékezni: akkor már úgy látta, hogy az első- és a másodrendű vádlott a rendszeresen az ügyvédje által behordott (!) gyógyszereket fogyasztó, és azoktól sokszor beszámíthatatlan állapotban lévő áldozat fekhelyéhez mentek éjszaka, egy összecsavart lepedővel a kezükben, amivel egyikük fojtogatni kezdte a későbbi halottat, a másik pedig nagy puffanások kíséretében ütlegelte őt, illetve befogta a száját.

Ez a fajta megvilágosodás többek vallomására jellemző volt. Például a harmadrendű vádlott sem tartotta elképzelhetőnek a bűntény évében, hogy az áldozatnak ellenségei lettek volna a cellában - ám alig múlt el két esztendő, és ő is ráébredt, hogy az első- és a másodrendű vádlott fojtogatta és ütlegelte Cs. F.-et: ám ő fordítva látta a fojtogató, illetve az ütlegelő személyét.

Mivel a harmadrendű vádlott jelen volt a tárgyalóteremben (Debrecenből érkezett), meg is kérdezték az ellentmondásokról. Mire ő szemrebbenés nélkül állította, hogy a két év elteltével rendezett rendőrségi kihallgatáson hazudott, azt mondta, amit a rendőrök sugalltak neki, miután megfélemlítették, s a vallomás ellentmondásai is annak köszönhetők, hogy a hazugságot képtelen volt jól megjegyezni...

Az ügyvédek újra kérték, hogy rendezzenek helyszíni tárgyalást és bizonyítási kísérletet a cellában. Az ügyész ezekkel a javaslatokkal nem értett egyet. A bíró is elutasította a helyszíni tárgyalást, R. L. körözésén még gondolkodik. Folytatás csütörtökön...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!