Rendőrségi

2011.08.12. 12:11

Brutális gyilkosságok: élve temettek el négy embert Csepelen (frissítve)

Négy holttestet hantoltak ki a rendőrök csütörtökön Csepel egy erdős területén; sajtóértesülések szerint egy uzsorás gyanúsítható a bűncselekménnyel, a férfi élve ásta el áldozatait, akiktől előzőleg pénzt követelt; a helyszínelés befejeződött; Szerbia budapesti nagykövetsége szerint a gyanúsított a hírekkel ellentétben nem szerb nemzetiségű.

MTI

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pénteken a rendőrség honlapján azt írta, hogy a négy ember halálának pontos okát, idejét, körülményeit igazságügyi orvos szakértő bevonásával vizsgálják. Az NNI emberölés miatt indított nyomozást; a bűnügyről a nyomozás érdekeire tekintettel más információt egyelőre nem kívánnak közölni Bartha László, az NNI szóvivője az MTI érdeklődésére nem kívánt nyilatkozni arról, hogy a bűnügynek hány gyanúsítottja van. Mindössze annyit közölt: a csepeli területen befejezték a helyszínelést.

Korábbi sajtóértesülések szerint egy szerb uzsorás gyanúsítható a bűncselekménnyel, de Szerbia budapesti nagykövetsége cáfolta, hogy a feltételezett elkövető szerb állampolgár vagy szerb nemzetiségű volna. Információik szerint macedón lehet a tettes.

A gyilkosságok gyanúsítottja élve ásta el áldozatait, akiktől pénzt követelt. A Magyar Nemzet egyik újságírójának csütörtök éjjel sikerült megszólaltatnia azt az erdélyi fiatalembert, aki - állítása szerint - megszökött a bűnözőktől; ő vezette nyomra a rendőröket, miután kiásta magát a gödörből, amelybe nyakig betemették. Elmondása szerint a szerb férfi kicsalta őt az erdőbe, ott egy hajléktalan házaspárral közösen fojtogatni kezdték, majd egy előre megásott gödörbe nyakig eltemették, a bankkártyáját pedig elvették, hogy arról pénzt vegyenek le.

Az MTI tudósítója péntek délelőtt a csepeli területről azt jelentette: semmi nem utal arra, hogy az 12 órával korábban bűnügyi helyszín volt. Mindössze annyit lehet látni, hogy a gödröket - amelyek feltehetően a holttesteket rejtették - egy munkagéppel már feltöltötték. A környéken az MTI tudósítója semmilyen mozgást nem tapasztalt.

NNI: négy holttestet hantoltak ki a csepeli erdőből

Négy holttestet hantoltak ki a rendőrök Csepel egy erdős területéről - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pénteken a rendőrség honlapján.

Tájékoztatása szerint a négy ember halálának pontos okát, idejét, körülményeit igazságügyi orvos szakértő bevonásával vizsgálják. Az NNI közölte, hogy emberölés bűncselekménye miatt indított nyomozást; a bűnügyről a nyomozás érdekei érdekében más információt egyelőre nem kívánnak adni. 

Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az MTI érdeklődésére nem kívánt nyilatkozni arról, hogy a bűnügynek hány gyanúsítottja van. Mindössze annyit közölt: a csepeli területen befejezték a helyszínelést.
Az NNI szóvivője azt mondta, a nyomozásról a közeljövőben sajtótájékoztatón számolnak be.
   
NNI: befejeződött a helyszínelés

Befejezték a rendőrök a helyszínelést a csepeli erdőnél, ahol csütörtökön több holttestet is találtak - mondta Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője péntek délelőtt az MTI-nek.

Befejezték a rendőrök a helyszínelést a csepeli erdőnél, ahol csütörtökön több holttestet is találtak - mondta Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője péntek délelőtt az MTI-nek.

Az MTI több forrásból is úgy értesült, hogy a sajtóban megjelent információkkal ellentétben nem hat, hanem négy holttestet hantoltak ki a rendőrök Budapest XXI. kerületének egy elhagyott, erdős területén. Bartha László az áldozatok pontos számát nem kívánta közölni, mindössze annyit mondott: ezek száma "hatnál biztos, hogy kevesebb".
   
Az őrnagy tájékoztatása szerint az áldozatok halálának okát igazságügyi orvos szakértő állapítja meg. Az NNI szóvivője a bűncselekményről a nyomozás érdekében további információkat egyelőre nem közölt, így azt sem árulta el, hány gyanúsítottja van az ügynek. Nem kívánták kommentálni a sajtóinformációkat sem, hivatalosan mindössze azt a tájékoztatást adták, hogy életellenes bűncselekmény miatt indítottak nyomozást.
    
Az MTI tudósítója péntek délelőtt a holttestek megtalálásának a helyszínéről azt jelentette: semmi nem utal arra, hogy a terület 12 órával korábban még bűnügyi helyszín volt. Mindössze annyit lehet látni, hogy a - feltehetően a holttesteket rejtő - gödröket munkagép segítségével már feltöltötték, jól látszanak a gép által hagyott keréknyomok. 
Az áldozatokat a nyomok szerint mintegy 25 négyzetméternyi területen áshatta el a tettes. A helyszín távol esik az aszfaltozott utaktól, az oda vezető földutak mellett illegális szemétlerakóhelyek vannak. Az is jól látszik, hogy nemrégiben a szemetes területen több autó megfordult, a fű le van taposva. 
Az MTI tudósítója a helyszín környékén semmilyen mozgást nem tapasztalt.

Élve temettek el több embert Csepelen - pénteki információk

Több holttestet hantolt ki a rendőrség Csepel egy elhagyott erdős területén csütörtök este. A rendőrség egyelőre nem nyilatkozott az ügy részleteiről, ám a sajtóban megjelent információk alapján feltehetően sorozatgyilkosság történt, és valószínűsíthető, hogy a bűncselekményeket hárman követték el; egy szerb állampolgárságú férfi és egy magyar házaspár. A helyszínelést péntek délelőtt befejezték.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csak azt közölte, életellenes bűncselekmény miatt indítottak nyomozást.
Egyelőre azt sem tudni, hány holttestet találtak; egyes hírforrások négy, mások hat áldozatról tudnak. Bartha László, az NNI sajtószóvivője is csak azt erősítette meg, hogy több holttestet találtak, pontos számot egyelőre nem kívánt közölni.

Az MTI munkatársa négy áldozat elszállítását látta. A rendőrség a XXI. kerületi erdős területet lezárta; a Népszabadság azt írta, hogy a helyszín a Szabadkikötő úthoz esik közel.

A történtekről a Magyar Nemzet újságírója számolt be a legrészletesebben, éjszaka, az MTI-nek nyilatkozva. A lap munkatársának sikerült megszólaltatnia egy fiatalembert, aki csodával határos módon szökött meg a bűnözőktől, miután kiásta magát a gödörből, ahová nyakig betemették.
Ez az erdélyi fiatalember vezette nyomra a rendőröket, miután elmenekült a helyszínről.
Elmondása szerint a múlt héten, miután megkapta fizetését, egy ismerőse - egy szerb állampolgárságú férfi - kicsalta őt a csepeli kiserdőbe sörözni a barátaihoz, egy hajléktalan házaspárhoz.

A fiatalembernek azért nem volt gyanús a meghívás, mert a férfi korábban többször kért tőle pénzt kölcsön, amit részben meg is adott, ezért nem tartott tőle.

Az erdőben sörözés közben azonban a fiatalembert hátulról lefogták, és fojtogatni kezdték, egy időre még az eszméletét is elvesztette. Elvették bankkártyáját, és arra kényszerítették, hogy árulja el a kártya PIN-kódját. A fiatalember megadta a számot, ekkor - hogy ne tudjon megszökni, amíg visszatérnek a bankautomatától - guggoló helyzetben, hátrakötött kézzel betemették az előre elkészített verembe.

Azért nem ölték meg azonnal, mert nem voltak biztosak abban, hogy jó PIN-számot adott meg. Az áldozatnak valahogy mégis sikerült magát kiásnia, és elmenekülnie. Előbb azonban még az őrzésére hátrahagyott kutyával is meg kellett küzdenie.

Menekülés közben többekkel is találkozott, akiktől a mobiltelefonjukat kérte a rendőrség hívására, ám senki nem adta oda, úgy megijedtek a véres, sáros embertől. A férfi végül hazajutott csepeli lakásába, onnan értesítette a rendőrséget.

A rendőröknek 24 órán belül sikerült elfogniuk az elkövetőket. Azért nem adtak korábban hírt az esetről, mert a szerb férfi csak most tett beismerő vallomást, amelyből kiderült az is, hogy már több áldozatot öltek meg hasonló módszerrel.
 
A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy a helyszíni szemle pénteken folytatódik, mivel nem biztos, hogy az összes áldozatot megtalálták.
A lap az elsődleges szakvéleményre hivatkozva azt írta, hogy a kiásott áldozatok egy hónapon belül halhattak meg. 

OLDALTÖRÉS: Elásott holttestek Csepelen - az első hírek

Elásott holttestek Csepelen - az első hírek

Elásott holttesteket találtak Csepelen a rendőrök csütörtök este - hangzott el az MTV Híradójában. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az MTI-nek megerősítette a hírt, az NNI életellenes bűncselekmény miatt indított nyomozást. A rendőrség gyanúja szerint a gyilkosságokat egy szerb uzsorás követte el, akit a híradó szerint már elfogtak.

Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársa azt jelentette, hogy a holttesteket egy erdős területen találtak meg egy régi eperföld szomszédságában. 
A híradó információja szerint eddig hat áldozatot találtak meg. A rendőrség gyanúja szerint a gyilkosságokat egy szerb uzsorás követte el - mondták a műsorban.

Az uzsorás adósait először megverte, majd amelyikük ezután sem fizetett, azokat figyelmeztetésként élve eltemette. Az egyik áldozatnak sikerült kiásnia magát és értesítette a rendőrséget - írja a hirado.hu.

Bartha László, a Nemzeti Nyomozati Iroda sajtószóvivője az üggyel kapcsolatban az MTI-nek annyit mondott: az NNI életellenes bűncselekmény miatt indított nyomozást egy összetett esetben.

Azt megerősítette, hogy valóban több holttestet találtak, de pontos számot egyelőre nem kívánt közölni.
A területet a rendőrség lezárta. Az MTI munkatársa azt látta, hogy eddig négy holttestet szállítottak el.

A hirado.hu helyszíni tudósításának videóját ide kattintva megtekinthetik!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!