Rendőrségi

2011.10.24. 12:40

Tasnádi újra háziőrizetben

Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy hónapra házi őrizetbe helyezte Tasnádi Pétert.

MTI

A Fővárosi Bíróság honlapján azt írta: a bíróság szombati végzése szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályán a "súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt" indult büntetőügyben a gyanúsított, T. Péter az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb november 22-ig marad házi őrizetben. A végzés nem jogerős, mivel azzal szemben az ügyész fellebbezést jelentett be - tették hozzá.

Mint írták, a bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított kényszerintézkedés elrendelése nélkül újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A rendőrség múlt csütörtökön vette ismét őrizetbe Tasnádi Pétert, és a férfi előzetes letartóztatására tett előterjesztést.

A Nemzeti Nyomozó Iroda akkor azt közölte az MTI-vel: a szervezett bűnözés elleni főosztály folytat eljárást T. Péter 61 éves budapesti vállalkozó ellen zsarolás megalapozott gyanúja miatt.

Tasnádi Péter szeptember 21-ig előzetes letartóztatásban volt, akkor lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az indoklás szerint a bűnismétlés veszélye változatlanul fennáll, de ennek foka már nem olyan mértékű, hogy azt csak az előzetes letartóztatással lehessen kiküszöbölni. Az ügyészség egyebek mellett önbíráskodás bűntettével, annak kísérletével és jelentős értékre elkövetett rablással vádolja Tasnádi Pétert.

Előzőleg, július közepén a Pesti Központi Kerületi Bíróság már nem jogerősen megszüntette Tasnádi Péter előzetes letartóztatását és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, de miután a rendőrök a férfit nem találták otthon, augusztus elején ismét letartóztatták.

Tasnádi Péter ellen több eljárás is folyik. A férfit a Nógrád Megyei Bíróságon júniusban kezdődött perben azzal vádolják, hogy egy ellene életveszélyt okozó testi sértés miatt folytatott büntetőügyben 2006-ban 3 millió forintot fizetett valótlan tartalmú elmeorvos-szakértői véleményért. Azt megelőzően, júniusban a vállalkozót hét év fegyházbüntetésre és 5,3 millió forintos vagyonelkobzásra ítélték nem jogerősen. Egyebek mellett emberölés előkészületében és felbujtóként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettében marasztalta el a bíróság az ellene és társai ellen indított büntetőperben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!