Rendőrségi

2012.01.23. 13:02

Házi őrizetben egy szegedi bíró

Fellebbezés miatt, a Kecskeméti Városi Bíróság korábbi döntését megváltoztatva házi őrizetbe helyezte a Kecskeméti Törvényszék hétfőn azt a szegedi bírót, akit egyebek mellett több rendbeli vesztegetés, hivatali visszaélés, valamint okirat-hamisítás bűntettével gyanúsítanak - közölte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szóvivője.

MTI

Sárközy Szabolcs elmondta: a Kecskeméti Városi Bíróság 2011. december 26-án harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a szegedi bírót, így az azt megváltoztató, a házi őrizetet elrendelő határozat január 26-áig szól.

A Kecskeméti Törvényszék nyomozási bírója szerint a szökés, elrejtőzés veszélye továbbra is fennáll, de ennek megakadályozására a házi őrizet is elegendő korlátozás - ismertette az indoklást a szóvivő.

November 30-án egy szegedi bíró mentelmi jogának a felfüggesztését kezdeményezte a Szegedi Nyomozó Ügyészség a K. Zoltán szegedi ügyvéd ellen indult nyomozás kapcsán.

Az ügyészség hivatali vesztegetéssel gyanúsítja K. Zoltán szegedi ügyvédet és ügyvédjelöltjét, K. Lászlót. Az ügyvéd a gyanú szerint egy kiemelt jelentőségű, több száz millió forintos adócsalási ügyben felajánlotta segítségét az ügy előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottjának. Azt mondta, néhány millióért el tudja intézni, hogy a férfi szabadlábra kerüljön.

A korrupciós ügyben, az eddig két szegedi ügyvéd ellen indult eljárásban az ügyészség eljutott egy mentelmi jogot élvező személyig: a Csongrád Megyei Bíróság egy tanácsvezető bírájának a felelőssége vetődött fel. Ezért a Szegedi Nyomozó Ügyészség a Legfőbb Ügyészségen indítványozta, hogy hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt függessze fel a mentelmi jogot a köztársasági elnök.

A szegedi tanácsvezető bírót december 23-án őrizetbe vették.

A rendszerváltozás óta magyar bíró ellen korrupció gyanújával nem indult eljárás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!