Rendőrségi

2012.04.04. 16:34

A pofozkodó iskolaigazgatót 240 ezerre büntették

Garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt nem jogerősen 60 napi tétel pénzbüntetésre, azaz 240 ezer forint megfizetésére kötelezte a Kaposvári Városi Bíróság szerdán a kaposvári Berzsenyi Dániel Általános Iskola igazgatóját. Az ügyészség azzal vádolta meg, hogy tavaly májusban megpofozott egy nyolcadik osztályos diáklányt az iskola folyosóján.

MTI

 Az ügy előzménye: az igazgató az ebédlőből a folyosóra kilépve meglátott a földön egy almacsutkát, és miután az ott beszélgető diákok közül senki nem vállalta magára, hogy ő dobta el, egyre indulatosabban kérdezte a tanulókat, hogy ki tette. Ekkor a diákok egyike - az ügy sértettje -, mondván, ha senki nem szedi össze, akkor majd ő megteszi, felvette az almacsutkát, közben az igazgató kérdésére azt mondta: "maga is itt volt, és maga sem látta".

A vád szerint ekkor az igazgató a hajánál fogva visszarántotta a tanulót, és felpofozta. Látva, hogy a lánynak az ütésektől vérzik az orra és a szája, az igazgató azt mondta: megérdemelte, amit kapott, legközelebb nem fog visszabeszélni.

A diáknak nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. 

A lány társai az igazgató ellen vallottak, mellette tanúskodott az iskola egyik tanára, ő azonban csak később ért a helyszínre.

A bíróság Kovács Zoltán igazgatót bűnösnek mondta ki.

Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet, a vádlott, aki tagadta, hogy bántotta volna a diákot, felmentésért fellebbezett a Kaposvári Törvényszékhez.

Szabó Zoltánné, a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola főigazgatója korábban az MTI megkeresésére azt mondta: az ügyben fegyelmi eljárást indítottak, de a jogerős bírósági ítélet megszületéséig felfüggesztették, és annak megfelelően kívánnak majd eljárni a tagiskolájuk igazgatójával szemben. Hozzátette: két éve gyakorolja a munkáltatói jogokat a megvádolt igazgató felett, és ezalatt hasonló probléma nem vetődött fel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!