Rendőrségi

2012.07.03. 09:18

Harminchat éves férfi rontott meg egy 13 éves fiút

Egy 13 éves fiú megrontásának gyanúja miatt előzetes letartóztatásba került egy budapesti férfi - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a rendőrség honlapján.

MTI

A közlemény szerint a férfi májusban az egyik internetes közösségi oldalon ismerkedett meg a 13 éves fiúval, akitől találkozót kért. A fiút ezután három alkalommal felcsalta XVIII. kerületi lakására, ahol intim kapcsolatot létesített vele, és az együttlétekről több pornográf felvételt készített.
A férfit múlt pénteken a lakásán fogták el a BRFK Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályának nyomozói. A lakásban tartott házkutatás során nagy mennyiségű videokazettát, valamint számítógépet és adathordozókat foglaltak le a rendőrök, az azokon található adatokat szakértő fogja megvizsgálni. 

A rendőrség R. István 36 éves budapesti lakos ellen megrontás bűntette és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított. A gyanúsított ellen már korábban is folyt hasonló eljárás. 
Az illetékes bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását - írta a rendőrség.

Az Országgyűlés május végén fogadta el a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvénymódosításokat, amelyek értelmében a jövőben szigorúbban büntetik a 18 éven aluliakkal szemben elkövetett egyes bűncselekményeket, és az elévülési idő is meghosszabbodik, így a sértett 23 éves koráig tehet feljelentést az őt kiskorúként ért sérelem miatt.
A törvénymódosítás az erőszakos közösülés, a szemérem elleni erőszak és a megrontás tényállását is kiegészíti: súlyosabb büntetést kap az, aki e cselekményeket hatalmi vagy befolyási viszonnyal való visszaéléssel követi el. A kiskorú veszélyeztetésének tényállásába a módosítás nyomán bekerült az érzelmi fejlődés veszélyeztetése is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!