Rendőrségi

2012.09.07. 18:12

''Ha akarom, akkor meggyilkolom, de én ilyet nem akartam''

Székesfehérvár - "Nem úgy volt az, ahogy a fiatal nő állítja, nem történt ott semmiféle gyújtogatás, gyilkossági kísérlet sem. Ha akarom, akkor meggyilkolom, de én ilyet nem akartam" - ezt mondta lapunknak Ny. István, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít a rendőrség, és akit pénteken vittek a rendőrök a székesfehérvári nyomozási bíró elé, ő döntött az előzetes letartóztatásról.

Szabó Zoltán

Ny. István, az egyik Budai úti söröző bérlője összevitatkozott alkalmazottjával, a gyanú szerint tüzet rakott, majd azzal fenyegette meg a nőt, hogy megöli. A nőnek sikerült kimenekülnie a házból. A férfi ellen körözést adtak ki, és sikerült elfogni.

Pénteken, még a bírósági meghallgatás előtt azt állította, hogy nem égett a házban semmi, csak egy rongy parázslott a földön a vécében. Ám nem volt kétsége afelől, hogy előzetesbe kerül, mert súlyos, amivel gyanúsítják, és nagyjából tisztában van a Btk-val. Azt mondta, fellebbezni fog. Az előzetes letartóztatást elrendelték. Király Béla kirendelt védő szerint sok a nyitott kérdés az ügyben.

A szökés, elrejtőzés veszélye, a bűncselekmény tárgyi súlya és a bűnismétlés veszélye miatt rendelték el a 30 napos előzetest, figyelembe véve azt is, hogy Ny. István ellen garázdaság és súlyos testi sértés miatt is folyik eljárás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!