Rendőrségi

2012.10.29. 14:14

Három évre ítélték egy nőgyógyászt egy fiatal nő halála miatt

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés miatt három év fogházbüntetésre ítélt hétfőn a Szegedi Városi Bíróság egy szentesi szülészt, akinek 2008 nyarán megműtött páciense három héttel később meghalt.

MTI

A nem jogerős ítélet szerint a 31 esztendős asszonyon egy abbamaradt vetélést követően a vádlott - aki választott orvosa volt - 2008. július 1-jén küretet hajtott végre, a műtét során azonban, mint utóbb kiderült, átlyukasztotta a beteg méhfalát, és két helyen a vékonybelét is megsértette.
   
Juhász Zsuzsanna bíró az ítélet indoklásakor kifejtette, a vádlott, bár azonnal észrevette a hibát, mindent megtett, hogy leplezze.
   
A páciens már ébredéskor is hasi fájdalmakra panaszkodott, szobatársainak elmondása szerint éjszaka nem tudott aludni, vergődött, fájdalomcsillapítóért könyörgött. Az orvos azonban nem vizsgálta meg, csupán telefonon rendelt számára gyógyszereket. A vádlott, amikor átadta a pácienst az ügyeletes orvosnak, a beteg állapotát a valóságosnál jobbnak tüntette fel, és az esetről nem referált megfelelően feletteseinek.
   
A műtét másnapján a vádlott egyik kollégája a páciensen végzett ultrahangvizsgálaton rendellenességeket fedezett föl, ezért azonnal hasfeltáró műtétet javasolt. A vádlott azonban a vizsgálati eredményt és a javaslatot is eltitkolta felettesei elől.
   
Az asszonyt - egy újabb ultrahangvizsgálat után - július 3-án műtötték meg, ekkor derült fény a sérülésekre és arra, hogy a páciensnél hashártyagyulladás alakult ki. A beteg július 5-én az intenzív osztályra került, vérmérgezése lett, életét az intenzív kezelés és két újabb műtét ellenére sem tudták megmenteni, július 23-án meghalt.
   
A műtéti hiba és a feltáró beavatkozás között mintegy negyven óra telt el, a meghallgatott kilenc orvos szakértő egyetértett abban, hogy ha a rendellenességet hat órán belül felfedezik, az asszony élete nagy bizonyossággal megmenthető lett volna.
   
Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, így a döntés nem jogerős.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!