Balog Dominika

2019.11.14. 07:00

A suli buli?

Ha megkérdeznék a diákokat, hogy milyen szóval jellemeznék az iskolát, akkor 90%-a azt mondaná, hogy ,,pokol”. Van benne igazság, hisz nem a kedvenc helyünk közé tartozik a rengeteg tanulás miatt, inkább szívesebben vagyunk otthon és lustálkodunk, minthogy bent legyünk és ,,szenvedjünk”. De az iskola nem csak egész napos tanulásról szól, néha ki is rángat minket a monoton hétköznapokból. Hogy éri el ezt? Színes, kreatív programokkal.

Kodolányi János Gimnázium

Az iskolánk, a Kodolányi hagyományai közé tartozik a szeptember végén megrendezésére kerülő ,,Kodós” hét. Első nap a gólyák felavatásával kezdődik. Emlékszem, amikor mi kilencedikesek voltunk, a lányoknak,,Tv-macinak”, míg a fiúknak ,,Disney hercegnőnek” kellett beöltöznie az osztályunkban, és bográcsban vittük a tankönyveinket. Ezen a napon a tizenkettedikesek palacsintát kapnak a kilencedikesektől. Délután megkezdődik az igazi avatás, ahol vicces feladatok várják a gólyákat, igazi állatot kell keresniük, ami nagyobb egy rovarnál, vagy a személyes kedvencem, amikor egy lufit kell leborotválni borotvahabbal úgy, hogy az ne durranjon ki.

Az utolsó nap reggelén nyolckor kihirdetik a királyt, akit végigvisznek egy ácsolt trónon, azután egész napos programok várnak a diákokra Fotó: iskola

Második nap megmérkőznek a királyjelöltek. A király- és a királynőjelölteket a tizenkettedikes osztályokból jelölik ki, és az ő osztályukról szólnak a hét hátralévő napjai.

Harmadik nap délutánján mutatják be a kampányvideókat és mutatkoznak be az osztályok. Ez a videó dönti el általában, hogy kire szavazunk.

Negyedik nap az én kedvenc napom. Ez a nap szinte leírhatatlan, olyan csodálatos. Ilyenkor az egész iskola felélénkül, és úgy nézünk ki, mint egy nagy boldog család. Ez a napunk a kampánynap. Reggel nyolctól egészen délután kettőig tart. Mikor közeledünk az iskola felé, már a tizenkettedikesek várnak az iskola sarkon. Összefirkálnak az osztálynevükkel, kapunk tőlük kampányos cuccokat. Olyan sütivel kínálnak, ami megegyezik az osztályuk színével.

Minden szünetben az egyik osztály bulit tart kint az udvaron. Ezen a napon adhatjuk le a szavazatainkat a királyjelöltekre.

Utolsó nap reggelén nyolckor kihirdetik a királyt, akit végigvisznek egy ácsolt trónon, azután egésznapos programok várnak ránk. Lehet teázni,társasjátékkal játszani, házasságot kötni, hajat fonatni. Este pedig lezárásképpen jön a ,,Kodós-bál”. A ,,Kodós-bálon” lehet kipihenni a hetet, egy jót táncolni a barátainkkal, illetve ezen a bálon olyan emberekkel tudunk megismerkedni, akiket csak a folyosóról, látásból ismerünk, és ráadásképpen megtáncoltathatjuk a tanárainkat.

Új emberek jönnek és ismerkednek össze egymással, új barátságok születnek és felejthetetlen élményeket kapunk ezen a héten Én úgy jellemezném, hogy diákok legszebb hete.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!