Én kicsi rózsaszín (sőt, pink win) pólóm

Három nap munka, három nap nevetés – valami, ami régi; és valami, ami új. Röviden ez az, ami történt az idei SÉTA táborban, a kislődi Sobri Jóska Kalandparkban augusztus 25-27-én.

Indulás előtt már azt hittük, tudjuk, mi vár ránk, hiszen… De nem! Esős, ködös reggelek helyett forró nappalok és túl rövid éjszakák. És nehogy azt higgyétek, hogy ez a buli miatt volt! Á, dehogy! Csak néhány ember ismerkedett a hosszú asztal körül felverve az esti csendet, de ez senkit nem zavart, hiszen körülöttünk bungaló, faház, lakókocsi – csupa-csupa SÉTÁ-s. S hogy ide tartozunk, azt még kora reggel is tudták a több kilométerrel arrébb lévő boltban is. Mert mindig volt rajtunk, velünk valami, ami SÉTÁ-s. Összetartoztunk. Magánélet helyett közösségi lét, közösségi érzés. Nem csupán versenyautót építettünk kartonokból, s festettük azt kedvenc színünkre, hanem rejtvényt készítettünk, verset írtunk, filmeztünk, és persze újságcikkeket írtunk. Egyedül szinte senki. Ez is csapatban volt a legjobb. Megfogalmaztuk előadásélményeinket, újra gyakoroltuk a szigeten tanult köszöntést, interjút készítettünk a rejtvényszerkesztő Jánossy Gáborral és a kalandparkba látogató Pitti Katalin énekesnővel (köszönjük az ötletet kedvenc pincérünknek, aki két étkezés között is figyelt ránk).

Néhányak szívébe a szerelem is bekéredzkedett, s bár, főként a rózsaszínek körében abszolút többségben voltak a lányok, az erősek vidám sportját, a kötélhúzást megnyertük.

Sajnos, két „temetés” visszavett az amúgy felfokozott hangulatból. Szombaton a tábori Forma 1-es verseny győztesét, a fekete kocsit kísérte a tópartra a gyászmenet, s vasárnap Bárczy Benő gyilkosát kerestük, s gyilkoskeresés és temetés volt a „radványi sötét erdőben”, ahogy arról a Sárga Híradó is beszámolt.

Köszönjük, Pannon Lapok, köszönjük Aradi Virág!

Susorányi Evelin, Sprőder Janka, Walcz Bianka, Wágner Csilla 11.D.

Táncsics gimnázium, Mór