Nagy volt az érdeklődés

2018.02.06. 10:00

Vaddisznó testközelből: élőben és preparálva láthatták a fehérvári ovisok őket

A Soponyai Ökocentrum hétfő délelőtt ismét megtelt élettel: a madárcsicsergés és a vaddisznóröfögés mellett óvodások beszélgetése hallatszott a helyszínen.

Szanyi-Nagy Judit

klk

– Múlt pénteken a vizes élőhelyek világnapjához kapcsolódva tartottunk projektnapot az ökocentrumban. A mostani program valamelyest ehhez az eseményhez kapcsolódott, ugyanis az erdei iskolánk helyszíne egy erdős-tavas élőhely, amely gazdag madárvilággal büszkélkedhet – mondta lapunknak Véninger Eszter erdeiiskola-vezető, hozzátéve: mivel ezúttal kisgyermekek látogattak a centrumba, nem sétáltak el a tóhoz.

A vizes élőhelyek témakörét a múzeumi foglalkozás keretében dolgozták fel: itt Eszter az erdei és a vizes élőhelyhez kötődő állatokról, növényekről egyaránt kérdezgette a székesfehérvári Belvárosi Brunszvik Teréz Óvodából érkező gyermekeket, akiket néhány szülő is elkísért.

Szarvas, őz, bogár, béka és róka – minden volt Fotó: SZNJ

A nagy létszámban érkező látogatók két csoportban tapasztalták meg a természet szépségeit: míg az egyik csoport a már említett múzeumban, a preparált állatok között bóklászott, addig a többiek Kovács Norbert arborétumi vezető irányításával a szaladgáló őzbakokat és a hatalmas, fekvő vaddisznót csodálhatták meg. Mondhatni, ez utóbbi helyszínen zajlott a „gyakorlati oktatás”.

Eközben a múzeumi csoport tagjai először maguk fedezhették fel a rekonstruált állat- és növényvilág gyöngyszemeit, majd az erdeiiskola-vezető segítségével haladtak élőlényről élőlényre, hogy újabb információkat sajátítsanak el. Bár – ahogyan megtapasztaltuk – sokan már azt is tudták, milyen különbségek vannak a házi sertés és a vaddisznó között: volt, aki ez utóbbi földtúró orrát ismerte fel helyesen, más az étkezési szokások különbségeire világított rá, míg a harmadik gyermek a külső jegyeket határozta meg alaposan.

– Az óvodás korosztály nagyon fogékony ezekre az előadásokra, játékokra, természetközeli élményekre: az agyuk lényegében szivacsként működik, mindent megjegyeznek. Szakvezetőként, a foglalkozások irányítójaként egyedül arra kell ügyelnünk, hogy az egyes programok rövidek legyenek, hiszen az óvodások figyelmét kevés ideig lehet fenntartani – mondja Véninger Eszter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!