Sport

2009.08.25. 02:29

A kijelölt úton halad a fehérvári együttes

Székesfehérvár - Tornagyőzelemmel tért haza a lengyelországi Sosnowiecből a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata. A kék-fehérek pénteken itthon lépnek jégre.

Bobory Balázs

A Sapa Fehérvár AV19 értékes skalpokat gyűjtött Lengyelországban, a többi között két szlovák extraligás csapatot, az Iglót, majd a döntőben a Zsolnát is legyőzte, a vert mezőnyben pedig a német élvonalbeli Krefeld mellett svéd, lett és lengyel csapatokat találhatunk. Énekes Lajos, a gárda másodedzője értékesnek tartja az eredményt, de nem szabad még ebből a sikerből hosszú távú következtetéseket levonni:

- Örömteli, hogy sikerült megnyernünk a sosnowieci tornát, ez köszönhető annak, hogy bő kerettel utaztunk Lengyelországba, illetve a munka is a megfelelő módon zajlott már az utazást megelőzően is - kezdte a szakember. - A csapat az új edző, Jarmo Tolvanen előírásai, elképzelései szerint próbál dolgozni a jégen. Erős volt a mezőny, igaz, a két csoportból a miénk volt a gyengébb, a felkészülést talán valamivel jobban szolgálta volna, ha a másik kvartettbe kerülünk. Sebaj, a csoportkörben akadtak olyan mérkőzések, amikor lehetőségünk volt variálni a sorokat, illetve több játékszisztémát, taktikai elemet kipróbálhattunk. Természetesen akadtak jó teljesítmények, de személy szerint a felkészülési szakaszban még nem lenne szerencsés kiemelni bárkit is, habár a kapusaink teljesítményét érdemes megemlíteni. Hétfőn edzettünk először a megújult fehérvári csarnok jegén, dolgozunk tovább becsülettel, pénteken pedig az EBEL-újonc Medvescsak Zagrebet várjuk tesztmérkőzésre.

Idősebb Ocskay Gábor szakosztály-igazgató is hangsúlyozta, szép a siker, de a puding próbája az evés, a tétmérkőzéseken is hasonlóan eredményesnek kellene lenni. A szakosztály egyelőre gőzerővel keresi azt az első soros centert, aki vezére lehet az együttesnek. Korábban szó volt a svéd világbajnok Matthias Johansson érkezéséről, de ő hazájában maradt. Ocskay Gábor reméli, hogy a héten pont, illetve aláírás kerül az ifjú apuka, Palkovics Krisztián és a lengyel túrán remeklő Kóger Dániel szerződésére is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!