Sport

2009.09.29. 02:29

Elomót elküldték

Székesfehérvár - Bravúros győzelmet aratott az EBEL 7. fordulójában, az Olimpija Ljubljana otthonában a Sapa Fehérvár AV19. Az egyesület tegnap bejelentette, nem hosszabbít szerződést Teemu Elomóval.

Bobory Balázs

- Remek játékos a finn csatár, de nem tudja megoldani azt a szerepet, amelyet szánunk neki - mondta a döntést követően tegnap délután Ocskay Gábor szakosztály-igazgató. - Igazi centerre van szükségünk, aki meghatározza a sora játékát, és úgy tűnik, Elomo inkább a szélen érezné jó magát. Sajnos lehetőségeink behatároltak, nem tudjuk megtartani úgy, hogy mást is igazolunk, vagyis nem hosszabbítjuk meg szeptember 30-án lejáró kontraktusát.

A szakosztályvezetés ezt a döntését már az előző héten meghozta, azóta keresik a lehetséges új centert. Pénteken a Medvescsak Zagreb látogat Székesfehérvárra, Ocskay szerint kisebb csoda kellene ahhoz, hogy egy frissen igazolt támadó jégre léphessen:

- Minden pont nagyon fontos, győznünk kell az újonc zágrábiak ellen, így aztán azoknak kell megoldania a feladatot, akik a szakvezető rendelkezésére állnak. Lehet, hogy Vaszjunyin kerül az első sorba, de lehet, hogy más, a lényeg: gyűjtögetni kell az egységeket. A következő három mérkőzésből - Medvescsak, Villach, Ljubljana - négy pontot kellene szerezni.

A fehérvári hokipápa néhány mondatban értékelte az eltelt hét forduló eseményeit:

- Némi türelmet kérek a szurkolóinktól, hallom azokat a hangokat, amelyek elégedetlenek a mutatott játékkal. Nagy vérátömlesztésen estünk át a nyáron, és hiába játszik itt a magyar válogatott 80-90 százaléka, idő kell, hogy beleszokjanak ebbe a légkörbe, illetve Jarmo Tolvanen is megismerje őket, és megtalálja a leghatékonyabb sorösszetételeket. Nem szabad elfelejteni: a tízcsapatos ligában még mindig a miénk a legkisebb költségvetés, nem vetekedhetünk ilyen szempontból a riválisokkal. Kicsi a különbség, mindenki ellen lehet nyerni, de úgyanúgy minket is megverhetnek... Idő kell még, hogy minden a helyére kerüljön.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!