Sport

2009.11.05. 03:29

Pirosak és fehérek összecsapása

Székesfehérvár - Holnap az Olaszország elleni meccsen mutatkozik be a magyar jégkorong válogatott a Pannon Hoki Kupán.

Bobory Balázs

- Sajnos nem javult annyit a részleges szakadás, hogy jégre lépjek, így a szövetségi kapitánnyal arra az egyezségre jutottunk, hogy felesleges kockáztatni. Jövő hét pénteken viszont mindenképéppen játszani akarok egyesületem Medvescsak elleni bajnokiján - mondta Kóger.

Kis késéssel kezdődött a két magyar csapat összecsapása, hiszen nem sokkal a meghirdetett időpont előtt, 17 órakor még a Sapa Fehérvár légiósai mozogtak a jégen Jarmo Tolvanen vezetésével.

A jégfelújítást követően aztán felbukkant előbb a piros, majd a fehér mezbe öltözött alakulat, mindkét együttes négy támadósorral és három védőpárral kezdett. Meggyszínűbe öltözött a többi között Mihály, Palkovics, Sille és Szélig, velük szemben állt világosban Ladányi, Vas János, Horváth és Tokaji. A frissen behívott Nathan Martz a lelátóról nézte a többieket, ezúttal nem kellett játszania, pénteken azonban jégre lép.

A pirosak alig egy perccel a kezdés előtt emberelőnyből gólt szereztek, a dunaújvárosi Kiss Ákos-féle sor szépen alakította ki magának a helyzetet. A 150 néző előtt lejátszott összecsapás végén mégis a fehérek örülhettek, hiszen 4-3 arányban legyőzték alkalmi ellenfelüket. Pénteken is jó lenne mosolyogni, akkor minden élesben megy...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!