Sport

2010.07.15. 02:29

A fehérvári hokicsapatnál még keresik a légiósokat

Székesfehérvár - A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának fiatal játékosai már edzenek Kóger István vezénylésével, az idősebbek hétfőn találkoznak Énekes Lajos felügyelete mellett.

Bobory Balázs

Bizony, a különböző internetes portálokon fórumozó fehérvári drukkerek többsége úgy látja, egyelőre gyengült a keret a tavalyihoz képest a holtidényben. Elment Vas János és Kóger Dániel, valamint a légiósok közül bizonyosan távozott Juha Alen és Niklas Andersson. Az új vezetőedző eddig öt új játékossal számolhat az EBEL-keretben is: a Ferencvárostól visszatérő Hegyi Ádámmal és Flinta Botonddal, a Vasas Starstól érkező Holéczy Rogerrel és Fodor Szabolccsal, valamint a DAB-tól szerződtetett ifjú bekkel, Orbán Attilával.

 

Ocskay Gábor szakosztály-igazgató további erősítési tervekről is beszélt. Az egyesület mindenképpen keres két légiós védőt, az egyik a legutóbbi idényben megismert és stabil játékot mutató svéd David Bornhammar lehet, akivel zajlanak a megbeszélések. Egy magyar bekk újboli leigazolása is szóba került,  a 41 éves Sille Tamás már tavaly szeretett volna visszatérni Fehérvárra, akkor meghiúsult az üzlet, azonban most tárgyalnak a felek. A nagyszerű hátvéd a Divízió I-es világbajnokságon az egyik legmegbízhatóbb teljesítményt nyújtotta a magyar válogatottban. A lehetőségek azonban alaposan behatároltak, mivel az EBEL pontrendszere inkább arra ösztönzi az egyesületeket, hogy a sztárok és a légiósok mellett sok fiatalt szerepeltessenek, most Fehérváron is zajlik a matek , hogyan álljon össze a 60 pontba beleférő keret. A játékosok értéke a rendszerben titkos, a fiatalok 0 vagy 1 pontot érnek, az idősebb válogatottak és légiósok természetszerűleg többet. Ezeket a szempontokat is figyelembe kell venni.

A legutóbbi szezonban EBEL-ben szerepelő játékosok közül Sofron István és Nagy Gergő is megkezdte a felkészülést a Mol Ligára hangoló farmcsapattal, amelyet Kóger István vezet majd. A jövő héten azonban a többiek is fokozatosan bekapcsolódnak a munkába, a munkamegosztás szerint az idősebb hokisok edzéseit Énekes Lajos vezeti majd. A tervek alapján augusztus első napjaiban, immár Ulf Weinstock vezetőedző irányításával a jégen is megkezdődnek a tréningek.

Nagy Gergő augusztus 2. és 7. között Finnországban, az SM-Liga-résztvevő Ilves Tampere farmcsapatánál, a másodosztályú LeKinél szerepel majd próbajátékon. Ha a center beválik és kell az északiaknak, akkor a fehérváriaknak is keresniük kell még egy centert. Gergő nagy lehetőség kapujában áll.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!