Sport

2010.08.19. 02:29

Ki nem hagyható rangadó lesz a Videoton-Ferecváros összecsapás

Székesfehérvár - Szombaton 17.30-kor kezdődik a Sóstói Stadionban a Videoton FC és a Fradi közötti összecsapás a labdarúgó NB I-ben. Nagy Dániel hangulata bizakodó.

Matók János

- Egyre jobb a formája.

- Még messze van attól, amit én szeretnék. De tény, a Siófok és a Vasas elleni mérkőzéshez képest, az MTK ellen már sokkal jobban ment a játék. Hála Istennek, a sérülésem elmúlt, nem érzek semmilyen fájdalmat, biztonságban érzem magam a pályán, s ez is ad egyfajta pluszt nekem - mondta a Vidi futballistája.

- Mi lesz, mire számít szombaton, a Fradi elleni hazai összecsapáson?

- Az elmúlt napokban rengeteg ismerőssel, baráttal és számomra ismeretlen szurkolóval találkoztam, akik mind a Fradi elleni meccsről, az általuk várt győzelmünkről kérdezősködtek, beszéltek. És ami nagyon lényeges, mindegyikük kijelentette, hogy ott lesz a Sóstói Stadionban, mert ezt a mérkőzést nem szeretné kihagyni. Ami azt jelenti, hogy akár csak tavasszal, most is nagyon jó lesz a hangulat, s nekünk ennek megfelelően kell kiszolgálnunk majd a szurkolóinkat. Ez persze nem lesz egyszerű dolog, hiszen a Fradin jól látszik Prukner László munkája, a csapat szervezetten játszik, de nekünk egyértelműen nyernünk kell ellenük. Úgy gondolom, hogy túlfűtött érzelmek és parázs csaták jellemzik majd a mérkőzést.

- Eddig több gólpasszt adott a társainak, de betalál-e majd a Fradi kapujába?

- Valóban, szenzációs dolog gólpasszt adni a társaknak, de a hálóba betalálni annál sokkal jobb érzés. Persze, hogy jó lenne gólt szerezni, de most az a legfontosabb dolog, hogy nyerjünk!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!