Futball a háborúk után

- Dolgozni akartam, ezért rövid gondolkodás után rábólintottam. Közöltem az ügyeimet képviselő menedzserirodával, nyugodtan adják be a pályázatomat. Később kiderült, 124-en jelentkeztünk, én voltam az utolsó, s engem választottak. Nincs könnyű dolgom, ugyanis a bajnokság egy éve szünetel, tavaly nem rendeztek fordulókat, most, novemberben kezdődik újra. A polgárháború, sőt, nyugodtan mondhatom, háborúk öt éve ugyan véget értek, de a harcok során nem csak az ország, a foci is tönkrement. Előzőleg volt bajnokság, de három hónap alatt véget ért. Az új elnökség szervezi újra a labdarúgást, ők hoztak engem is kapitánynak. Az országban 4 millióan élnek, 2 millióan Monroviában, a fővárosban.

- Gondolom, elsőrangú bádogvárosról van szó.

- Valóban nehéz itt az élet, nagyon szerények a körülmények. Nem igazi bádogváros ez, hanem egyszerű házikók, inkább viskók, bádogtetővel. A háború elpusztította az értékeket, a helyieknek mindent elölről kellett kezdeniük. Új kórház, szép egyetem épült, látható a fejlődés, még ha nem is robbanásszerű. Én a tengerpart közelében, modern apartmanházban élek, ahol 12 lakás található, alul kávézó, étterem, irodák, üzlethelyiségekkel. A lakásom igényesen berendezett, 200 négyzetméteres, amihez személyzet is tartozik. A szövetség vezetői akartak bejárónőt, szakácsot, szeméthordót is, én csak bejárónőt kértem. Ő is csak akkor jön, hetente egyszer, ha én nem vagyok otthon, kitakarít, mos rám, nehezen viselném el, ha idegen járkálna a lakásban, amikor pihenek. A szeméthordást a biztonsági őr elintézi egy dollárért, amúgy a ház hotelként üzemel, egész napos ügyelettel, ha valami elromlik, jönnek és javítják. Én főzök magamra, illetve a házban található étteremben étkezem. Az első konyhai műveletem nem sikerült jól, majdnem felgyújtottam a lakást. Mirelit halat vettem, s akartam megsütni, az olaj belobbant, nagy lánggal égett, végül ijedtemben egy törölközőt dobtam rá, nem kapott oxigént, s elaludt. A füstjelző sziréna előzőleg működésbe lépett, rohantam a földszintre, szólni az őrségnek, ne szóljanak a tűzoltóknak, a lakás nem ég, csak a konyha...

- Említette a tengerpartot. Ha nem dolgozik, vélhetően ott múlatja az időt.

- Nem. Bár szép a parti sáv, nincsenek strandok, nincs kiépítve, a helyiek nem használják. Van a közelben egy parti hotel, ott jóval szebb a környezet, de a szálloda vendégei is a medencében hűsölnek.

- Honfitárssal összefutott az elmúlt fél évben?

- Igen, egy család hat éve indult el otthonról szerencsét próbálni, a férj olvasta az újságban, hogy itt vállaltam munkát, s megkeresett. Az egyik sörgyár igazgatójával is tartom a kapcsolatot, ő ugyan svájci, de a neje erdélyi magyar. A férfi édesapja ismer is, Luzernben él, én edzőként a kilencvenes évek elején dolgoztam ott. Már elvittek gyárlátogatásra, a termék ízletes.

- Természetesen nem kirándulni, hanem edzősködni szerződött Afrikába. A csapata miként teljesít?

- Több gárdával dolgozom. A felnőttekkel két világbajnoki selejtezőt vívtunk, az elsőn hazai pályán 1-1-es döntetlenre végeztünk Zimbabwe ellen, majd Maliban kikaptunk 2-1-re. Itthon 35 ezren szorongtak a stadionban, s ugyanennyien kint. A csapat szállásától 5-6 kilométert tettünk meg a stadionig rendőri felvezetéssel, az út szélén ünneplő emberek álltak, gyakorlatilag százezres sorfal mellett haladtunk. Nagyon ki voltak éhezve a focira, két éve rendeztek válogatott összecsapást. Az ellenfél jutott vezetéshez, a második félidő elején egyenlítettünk, aztán volt esélyünk a győzelemre, a lefújás előtt szabadrúgást rontottunk. A döntetlennel elégedett volt mindenki, ellenfelünk 50-60 hellyel előz meg bennünket a világranglistán, mi a 150- 160. helyen tanyázunk. A Maliban elszenvedett vereség bekalkulálható volt, mégis bosszantott. Jobb csapat, akadnak náluk világsztárok, mégis volt esélyünk a pontszerzésre. Az első támadásból gólt kaptunk, ám a félidő zárása előtt szöglet után egyenlítettünk. Fordulás után a nagy rohamokat megúsztuk, majd a Real Madrid játékosa, Lassana Diarra kissé céltalanul a kapu irányába küldte a labdát, amit az egyik, menteni igyekvő védőm a saját kapujába bombázott. Ha nem öngól, megtapsoltam volna a mozdulatot... A zárás előtt majdnem egyenlítettünk, a kapusuk mellényúlt egy jól sikerült bedobásnál, sajnos nem találtunk be. A csoportban a Zöld-foki-szigetek található még, velük márciusban találkozunk, idegenben. Az sem lesz könnyű, több játékosuk Portugáliában szerepel, ráadásul hazai pályán Malit 1-0-ra verték.

- Mi az elvárás önnel és a csapattal szemben?

- Látható legyen a fejlődés a játékban, az eredmények kapcsán vérmes remények nem lehetnek, a Zimbabwe elleni pontszerzést is komoly sikerként könyvelték el. Két válogatottal dolgozom, előbbi, a nagyválogatott a külföldön szereplőkre épül, egy futballista szerepel az orosz, a dél-afrikai és a kenyai, amíg az izraeli bajnokságba, a török, a görög, a svéd, az indonéz pontvadászatba két-két labdarúgót delegál Libéria. A második csapatomat az otthon szereplők alkotják, ők annyira fiatalok, hogy ez lényegében megegyezik az olimpiai gárdával. Az élvonalbeli bajnokság 18 csapatos lesz.

- Ha nem volt bajnokság, hogy válogatta ki a válogatottságra érdemeseket?

- Összecsődítették az élvonalbeli klubokat, tornát rendeztek, napi 3-4 mérkőzéssel, ahol szemügyre vehettem mindenkit. Kiválogattam harminc játékost, velük dolgozom, illetve a válogatott meccsek előtt 2-3 nappal megérkeznek a külföldön szereplők is.

Ifjúsági Eb-t nyert a magyar tinikkel

Bicskei Bertalan kapusként a Honvédban és az MTK-ban jutott szóhoz az élvonalban, az NB I-ben összesen 240 alkalommal szerepelt, és egy gólt szerzett tizenegyesből. A válogatottban egyszer védett, az 1973. június 13-án megrendezett Svédország elleni világbajnoki selejtezőn, amelyen el-úszott a vb-részvétel. Edzőként először az ifjúsági válogatottnál dolgozott, amellyel 1984-ben megnyerte a korosztályos Európa-bajnokságot.

- Gondolom, elsőrangú bádogvárosról van szó.

- Valóban nehéz itt az élet, nagyon szerények a körülmények. Nem igazi bádogváros ez, hanem egyszerű házikók, inkább viskók, bádogtetővel. A háború elpusztította az értékeket, a helyieknek mindent elölről kellett kezdeniük. Új kórház, szép egyetem épült, látható a fejlődés, még ha nem is robbanásszerű. Én a tengerpart közelében, modern apartmanházban élek, ahol 12 lakás található, alul kávézó, étterem, irodák, üzlethelyiségekkel. A lakásom igényesen berendezett, 200 négyzetméteres, amihez személyzet is tartozik. A szövetség vezetői akartak bejárónőt, szakácsot, szeméthordót is, én csak bejárónőt kértem. Ő is csak akkor jön, hetente egyszer, ha én nem vagyok otthon, kitakarít, mos rám, nehezen viselném el, ha idegen járkálna a lakásban, amikor pihenek. A szeméthordást a biztonsági őr elintézi egy dollárért, amúgy a ház hotelként üzemel, egész napos ügyelettel, ha valami elromlik, jönnek és javítják. Én főzök magamra, illetve a házban található étteremben étkezem. Az első konyhai műveletem nem sikerült jól, majdnem felgyújtottam a lakást. Mirelit halat vettem, s akartam megsütni, az olaj belobbant, nagy lánggal égett, végül ijedtemben egy törölközőt dobtam rá, nem kapott oxigént, s elaludt. A füstjelző sziréna előzőleg működésbe lépett, rohantam a földszintre, szólni az őrségnek, ne szóljanak a tűzoltóknak, a lakás nem ég, csak a konyha...

- Említette a tengerpartot. Ha nem dolgozik, vélhetően ott múlatja az időt.

- Nem. Bár szép a parti sáv, nincsenek strandok, nincs kiépítve, a helyiek nem használják. Van a közelben egy parti hotel, ott jóval szebb a környezet, de a szálloda vendégei is a medencében hűsölnek.

- Honfitárssal összefutott az elmúlt fél évben?

- Igen, egy család hat éve indult el otthonról szerencsét próbálni, a férj olvasta az újságban, hogy itt vállaltam munkát, s megkeresett. Az egyik sörgyár igazgatójával is tartom a kapcsolatot, ő ugyan svájci, de a neje erdélyi magyar. A férfi édesapja ismer is, Luzernben él, én edzőként a kilencvenes évek elején dolgoztam ott. Már elvittek gyárlátogatásra, a termék ízletes.

- Természetesen nem kirándulni, hanem edzősködni szerződött Afrikába. A csapata miként teljesít?

- Több gárdával dolgozom. A felnőttekkel két világbajnoki selejtezőt vívtunk, az elsőn hazai pályán 1-1-es döntetlenre végeztünk Zimbabwe ellen, majd Maliban kikaptunk 2-1-re. Itthon 35 ezren szorongtak a stadionban, s ugyanennyien kint. A csapat szállásától 5-6 kilométert tettünk meg a stadionig rendőri felvezetéssel, az út szélén ünneplő emberek álltak, gyakorlatilag százezres sorfal mellett haladtunk. Nagyon ki voltak éhezve a focira, két éve rendeztek válogatott összecsapást. Az ellenfél jutott vezetéshez, a második félidő elején egyenlítettünk, aztán volt esélyünk a győzelemre, a lefújás előtt szabadrúgást rontottunk. A döntetlennel elégedett volt mindenki, ellenfelünk 50-60 hellyel előz meg bennünket a világranglistán, mi a 150- 160. helyen tanyázunk. A Maliban elszenvedett vereség bekalkulálható volt, mégis bosszantott. Jobb csapat, akadnak náluk világsztárok, mégis volt esélyünk a pontszerzésre. Az első támadásból gólt kaptunk, ám a félidő zárása előtt szöglet után egyenlítettünk. Fordulás után a nagy rohamokat megúsztuk, majd a Real Madrid játékosa, Lassana Diarra kissé céltalanul a kapu irányába küldte a labdát, amit az egyik, menteni igyekvő védőm a saját kapujába bombázott. Ha nem öngól, megtapsoltam volna a mozdulatot... A zárás előtt majdnem egyenlítettünk, a kapusuk mellényúlt egy jól sikerült bedobásnál, sajnos nem találtunk be. A csoportban a Zöld-foki-szigetek található még, velük márciusban találkozunk, idegenben. Az sem lesz könnyű, több játékosuk Portugáliában szerepel, ráadásul hazai pályán Malit 1-0-ra verték.

- Mi az elvárás önnel és a csapattal szemben?

- Látható legyen a fejlődés a játékban, az eredmények kapcsán vérmes remények nem lehetnek, a Zimbabwe elleni pontszerzést is komoly sikerként könyvelték el. Két válogatottal dolgozom, előbbi, a nagyválogatott a külföldön szereplőkre épül, egy futballista szerepel az orosz, a dél-afrikai és a kenyai, amíg az izraeli bajnokságba, a török, a görög, a svéd, az indonéz pontvadászatba két-két labdarúgót delegál Libéria. A második csapatomat az otthon szereplők alkotják, ők annyira fiatalok, hogy ez lényegében megegyezik az olimpiai gárdával. Az élvonalbeli bajnokság 18 csapatos lesz.

- Ha nem volt bajnokság, hogy válogatta ki a válogatottságra érdemeseket?

- Összecsődítették az élvonalbeli klubokat, tornát rendeztek, napi 3-4 mérkőzéssel, ahol szemügyre vehettem mindenkit. Kiválogattam harminc játékost, velük dolgozom, illetve a válogatott meccsek előtt 2-3 nappal megérkeznek a külföldön szereplők is.

Ifjúsági Eb-t nyert a magyar tinikkel

Bicskei Bertalan kapusként a Honvédban és az MTK-ban jutott szóhoz az élvonalban, az NB I-ben összesen 240 alkalommal szerepelt, és egy gólt szerzett tizenegyesből. A válogatottban egyszer védett, az 1973. június 13-án megrendezett Svédország elleni világbajnoki selejtezőn, amelyen el-úszott a vb-részvétel. Edzőként először az ifjúsági válogatottnál dolgozott, amellyel 1984-ben megnyerte a korosztályos Európa-bajnokságot.

- Valóban nehéz itt az élet, nagyon szerények a körülmények. Nem igazi bádogváros ez, hanem egyszerű házikók, inkább viskók, bádogtetővel. A háború elpusztította az értékeket, a helyieknek mindent elölről kellett kezdeniük. Új kórház, szép egyetem épült, látható a fejlődés, még ha nem is robbanásszerű. Én a tengerpart közelében, modern apartmanházban élek, ahol 12 lakás található, alul kávézó, étterem, irodák, üzlethelyiségekkel. A lakásom igényesen berendezett, 200 négyzetméteres, amihez személyzet is tartozik. A szövetség vezetői akartak bejárónőt, szakácsot, szeméthordót is, én csak bejárónőt kértem. Ő is csak akkor jön, hetente egyszer, ha én nem vagyok otthon, kitakarít, mos rám, nehezen viselném el, ha idegen járkálna a lakásban, amikor pihenek. A szeméthordást a biztonsági őr elintézi egy dollárért, amúgy a ház hotelként üzemel, egész napos ügyelettel, ha valami elromlik, jönnek és javítják. Én főzök magamra, illetve a házban található étteremben étkezem. Az első konyhai műveletem nem sikerült jól, majdnem felgyújtottam a lakást. Mirelit halat vettem, s akartam megsütni, az olaj belobbant, nagy lánggal égett, végül ijedtemben egy törölközőt dobtam rá, nem kapott oxigént, s elaludt. A füstjelző sziréna előzőleg működésbe lépett, rohantam a földszintre, szólni az őrségnek, ne szóljanak a tűzoltóknak, a lakás nem ég, csak a konyha...

- Említette a tengerpartot. Ha nem dolgozik, vélhetően ott múlatja az időt.

- Nem. Bár szép a parti sáv, nincsenek strandok, nincs kiépítve, a helyiek nem használják. Van a közelben egy parti hotel, ott jóval szebb a környezet, de a szálloda vendégei is a medencében hűsölnek.

- Honfitárssal összefutott az elmúlt fél évben?

- Igen, egy család hat éve indult el otthonról szerencsét próbálni, a férj olvasta az újságban, hogy itt vállaltam munkát, s megkeresett. Az egyik sörgyár igazgatójával is tartom a kapcsolatot, ő ugyan svájci, de a neje erdélyi magyar. A férfi édesapja ismer is, Luzernben él, én edzőként a kilencvenes évek elején dolgoztam ott. Már elvittek gyárlátogatásra, a termék ízletes.

- Természetesen nem kirándulni, hanem edzősködni szerződött Afrikába. A csapata miként teljesít?

- Több gárdával dolgozom. A felnőttekkel két világbajnoki selejtezőt vívtunk, az elsőn hazai pályán 1-1-es döntetlenre végeztünk Zimbabwe ellen, majd Maliban kikaptunk 2-1-re. Itthon 35 ezren szorongtak a stadionban, s ugyanennyien kint. A csapat szállásától 5-6 kilométert tettünk meg a stadionig rendőri felvezetéssel, az út szélén ünneplő emberek álltak, gyakorlatilag százezres sorfal mellett haladtunk. Nagyon ki voltak éhezve a focira, két éve rendeztek válogatott összecsapást. Az ellenfél jutott vezetéshez, a második félidő elején egyenlítettünk, aztán volt esélyünk a győzelemre, a lefújás előtt szabadrúgást rontottunk. A döntetlennel elégedett volt mindenki, ellenfelünk 50-60 hellyel előz meg bennünket a világranglistán, mi a 150- 160. helyen tanyázunk. A Maliban elszenvedett vereség bekalkulálható volt, mégis bosszantott. Jobb csapat, akadnak náluk világsztárok, mégis volt esélyünk a pontszerzésre. Az első támadásból gólt kaptunk, ám a félidő zárása előtt szöglet után egyenlítettünk. Fordulás után a nagy rohamokat megúsztuk, majd a Real Madrid játékosa, Lassana Diarra kissé céltalanul a kapu irányába küldte a labdát, amit az egyik, menteni igyekvő védőm a saját kapujába bombázott. Ha nem öngól, megtapsoltam volna a mozdulatot... A zárás előtt majdnem egyenlítettünk, a kapusuk mellényúlt