Sport

2011.03.17. 03:29

Lencse: bajnokok akarunk lenni!

Székesfehérvár - A Fradi, majd a Honvéd elleni találkozók után itt a Vidi újabb megoldandó feladata: Lencse Lászlóéknak pénteken este a címvédő Debrecent kell legyőzniük.

Matók János

Ám az élet megy tovább, a kedden kivívott továbbjutást követően ismét a bajnokság kerül előtérbe. Pénteken 19 órakor kezdődik Sóstón a Vidi-Debrecen rangadó - a nézőszámot illetően jómagam minimum 8 ezret tippeltem, ezért is kéretik nem cserben hagyni jelen sorok gazdáját és persze a Vidi játékosait -, vagyis a Mezey György vezetőedző által dirigált trónkövetelő fogadja a címvédő együttest. Apropó Mezey: a mesteredző kedden, a Honvéd elleni találkozó első félidejében, a 2-0-as hazai vezetés után elhagyta a kispadot, s már vissza sem tért oda. Mint kiderült, még múlt szombaton elkezdte támadni egy influenzaszerű vírus, ami kedden, a mérkőzés előtt már magas lázzal párosult. Miután csapata biztosan vezetett, Mezey a távozás mellett döntött, mert nem akarta a játékosok körében terjeszteni a vírust. Már sokkal jobban van, s tegnap ugyan még nem, de a mai edzésen már ismét ott lesz.

Keddi távozása nem okozott gondot a csapat játékában, segítői, Bekő Balázs és Bódog Tamás megoldották a hirtelen jött feladatot.

- Miután a taktikai értekezleteket a mérkőzések előtt tartjuk, mindenki nagyon jól tudja, hogy mi az elvárás, s így volt ez kedden is. A csapat a mester kényszerű távozása ellenére is hozta a meccset, higgadtan megoldotta a feladatot - mondta Bekő Balázs, a Vidi Pro-licences pályaedzője. - A cseréink is már a pénteki rangadó jegyében előre eltervezettek voltak, azokat a megbeszéltek szerint hajtottuk végre. Nagyon örültünk a győzelemnek, annak különösen, hogy a Fradi elleni siker után is ugyanaz a mentális tartás és erő jellemezte a csapatot. Az ünnepnapon a fiúk ismét kiszolgálták a közönséget, mintegy megelőlegezve a pénteken is várható jó játékukat. Nem tudok újat mondani, óriási rangadó lesz, ahol reményeink szerint a csapat és a szurkolók véglegesen egymásra találnak. Mindent megteszünk a sikerért, s majd meglátjuk, hogy ennek mi lesz a vége, de a futball általában nem csapja be az embert.

A várt győzelem egyik letéteményese az a Lencse László lehet, aki a Fradi ellen is betalált, majd a Honvédnak két nagyszerű gólt lőtt.

- Egyre több lehetőséget kapok a szakmai stábtól, s ez kimondottan meghozta, jót tett az önbizalmamnak. Meg merem csinálni a cseleket és a kapuralövéseket, a többi között ennek köszönhető, hogy feljavult a játékom, aminek magam is nagyon örülök. Miként a góljaimnak is a Fradi és a Honvéd ellen. Ez utóbbinál, az első találatomhoz hasonló ollózós, félfordulatos találatot az MTK-ban már lőttem, így nem ez volt az első, de az is hozzátartozik, hogy Alves ragyogó labdát adott. A másodikkal is elégedett voltam, de több is lehetett volna, ám sokszor hibáztam a mérkőzésen. Egyébként, szerintem a Honvéd ellen is kimondottan jól játszott a csapat, s nagyon remélem, hogy pénteken is sikerül majd megismételni a legutóbbi jó teljesítményeinket. Hiszen most nagyon együtt vagyunk, a jó felkészülésnek köszönhetően gördülékeny a játékunk, becsukott szemmel is tudjuk, hogy mire, milyen megoldásra számíthatunk egymástól. Nincs rá jobb kifejezés: a mérkőzéseken most élvezzük a futballt, a játékot. Amennyiben végigmegyünk az elkezdett úton, akkor nem állunk meg a bajnoki címig, mert határozottan azok akarunk lenni. Ennek érdekében adott az előttünk álló legközelebbi feladat: pénteken hazai pályán, reményeink szerint nagyon, de nagyon sok szurkoló előtt le kell győznünk a Debrecent. Mert ha sikerül, azzal is jeleznénk az igényünket a bajnoki trónra - mondta határozottan Lencse László.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!