Sport

2012.02.23. 13:55

Igor Bacigál és Kőváry Barna: Monte-Carlo kipipálva!

Adott két autó, egy Trabant 601-es, és egy Peugeot S2000-es. Ha hozzá rendelünk egy-egy közismert versenyző párost, akkor már el lehet képzelni, hogy nem mindennapit fognak alakítani, ha kijutnak egy versenypályára.

Hajósi Miklós

Bizony kijutottak! Mégpedig a Monte-Carlo Rally-ra. Igor Jaroslav Melichárek-kel, míg Barna Tóth Zsolttal teljesítette a rájuk mért távot. Igaz volt pár hét különbség a versenyük között, de Monte-Carlo az Monte-Carlo. Igort mint navigátort, Barnát mint pilótát ugyanaz hajtotta, mégpedig a sebesség. A Peugeot S2000-el minél hamarabb, míg a Trabant 601-el minél pontosabban kellet célba érni. Ugyanis Barnák a Historic, míg Igorék a rally szabályoknak megfelelően versenyeztek. Persze a Trabi is tette a dolgát a két hengerével, célba juttatta Zsoltiékat.

Ördög Mixi, a közönségtalálkozó házigazdája beszélgetett egy pizzériázóban a meghívott vendégekkel, Barnával és Igorral. A kilátogató nagyszámú szurkolótábor a finom pizzák és egyéb helyben készült étkek elfogyasztása közben szintén kérdezhettek a meghívott vendégektől. Magát Murczin Zsoltit is kifaggatta Mixi a tereprallyról, az eddig elért eredményeiről és a szikrázó brutális eséséről. Zsolti beszélt 2012-es terveiről, többek között az Ázsia Túráról is. Igor élménybeszámolója után Mixinek szlovákul navigált egy képzeletbeli Ford Escort XR3-ban. (Lásd fénykép).

Barna, a tőle megszokott vehemenciával emlékezett a Monte Carlo Historic Rally-ról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!