Sport

2012.10.04. 13:06

Janics örül, hogy visszatérhet Szerbiába

Belgrád - Rendkívül boldog, hogy visszatérhet Szerbiába a kajakos Douchev-Janics Natasa, aki magyar színekben három olimpiai aranyérmet szerzett.

MTI

A 30 éves sportoló csütörtökön Belgrádban tartott sajtótájékoztatót, amelyen országváltását azzal magyarázta, hogy Magyarországon soha nem találta meg igazán a helyét.

"Magyarországon mindent megadtak nekem. Amikor 2001-ben elmentem Szerbiából, nem voltak megfelelőek a feltételek az élsporthoz. Szerencsére az elmúlt időszakban azok a megfelelő emberek kerültek a szükséges pozíciókba, akik tudják, mi kell a csúcsteljesítményhez. Örülök, hogy visszatérhetek" - idézte Douchev-Janicsot a szerb Beta hírügynökség.    

Janics hozzátette: még egy ideig Szegeden készül, ezt követően azonban Bácskapalánkon folytatja.   

"Szeretném, hogy a visszatérésemmel Szerbia jó néhány éremmel gazdagodjon a jövőben. A riói olimpia ugyanakkor még messze van, de természetesen szeretnék részt venni az ötödik olimpiámon is" - mondta Janics, aki köszönetet mondott Vlade Divacnak, a Szerb Olimpiai Bizottság elnökének.

A kajakos férje, a bolgár Andrian Douchev Szerbiában - a versenyző szülőhazájában - kapott edzői állást, és Janics vele tart. A háromszoros olimpiai, 18-szoros világ- és 17-szeres Európa-bajnok Douchev-Janics múlt csütörtökön jelezte, hogy szerb színekben folytatná pályafutását.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek (MKKSZ) lehetősége van arra, hogy elutasítsa az átigazolási kérelmet. Ebben az esetben a nemzetközi szövetség szabályzata szerint a versenyző a következő két szezonban nem versenyezhetne nemzetközi viadalon, de 2015-től már rajthoz állhatna Szerbia színeiben a világversenyeken.

A szerb és a magyar szövetség, valamint a Szerb Olimpiai Bizottság egyeztet arról, hogy a versenyző milyen ellentételezés fejében szerepelhet a jövőben szerb színekben. Az MKKSZ főtitkára, Ábrahám Attila megerősítette: a magyar szövetség nagyságrendileg 150 ezer eurót kér az átigazolásért.

Amennyiben a kajakos megtartja a magyar állampolgárságát, 35. életéve után megkapja az olimpiai életjáradékot a magyar államtól. Az olimpiai életjáradék nem fix összeg. Az olimpiai bajnokok esetében a Központi Statisztikai Hivatal által számított, a bérből és fizetésből élők előző évi, országos szintű bruttó nominál átlagkeresetének megfelelő összeg, ami 2011-ben 213 100 forint volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!