Sport

2013.01.27. 21:28

Egervári Sándor bízik a brazíliai vb-részvételben

Két és fél éve vette át a futballválogatott irányítását, amely a világranglista 64. helyéről kezdte meg emelkedését, jelenleg a 32. pozíciót foglalja el, de volt az első 30-ban is. A válogatott idei első tétmérkőzését február 6-án vívja a fehéroroszokkal, a törökországi Belekben.

Horog László

- Gondolom, önt is szíven ütötte, hogy a románok elleni selejtezőt a FIFA döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezi az MLSZ. Mit gondol, a fellebbezés nyomán a nemzetközi szövetség megváltoztatja az ítéletet?

- A fellebbezés elment, alaposan megindokolva, miért is szeretnénk, ha megváltoztatnák a számunkra rendkívül hátrányos döntést. Óvatosan bizakodó, várakozó állásponton vagyunk - mondja a szövetségi kapitány.

- A beadvány megszövegezése, a fellebbezés előtt kikérték az ön véleményét?

- Nem, de nem is kellett, ez sportjogi kérdés, nem a futballszakemberekre tartozik.

- Többen állítják, az utóbbi tíz év legfontosabb mérkőzése előtt állunk, ezért is fájó, hogy jelen állás szerint nézők nem lehetnek a stadionban.

- Szerintem nem ez a legfontosabb. A legutóbbi, Eb-selejtezős sorozaton is vívtunk rendkívüli fontosságú mérkőzéseket, végig harcban voltunk a svédekkel a második helyért. Itt sem ezen múlik a vb-szereplésünk, nem ez a döntő, hiszen eddig négy mérkőzést vívtunk, s hat lesz ezután, tehát a nagyobbik része még előttünk van. Az azonban kétségtelen, nagy jelentőségű a találkozó, hiszen jól állunk a sorozatban, továbbá elveszítjük a 12. játékost, azaz a lelkes közönséget, akik mellettünk voltak az utóbbi időszakban, ami jelentkezett az eredményességünkben is.

-A toronymagas favorit, mindenkin átgázoló hollandok alighanem sétagaloppban nyerik a csoportot, ám a Budapesten is legyőzött törökök vélhetően kiszálltak a versenyfutásból, a második helyért a románokkal leszünk harcban. A selejtezők kora őszi indulásakor számolt azzal, hogy ilyen előkelő helyen várjuk a folytatást?

- Vereséget nem tervez az ember, az jön magától. Reménykedtünk, hogy legalább kilenc pontot elérünk az őszi négy meccsen, ez megvalósult. Örülök, hogy februárban, Belekben sikerül pár napot eltöltenünk a románok elleni, március végi összecsapás előtt. Korábban, amikor nem csak két napunk jutott arra, hogy összerendezzük a sorokat, általában eredményesek voltunk. A beloruszok elleni derbi hozzájárul ahhoz, hogy egységesebben, összeszokottabban várjuk a románokat, majd a többi ellenfelet.

- Úgy tűnik, következetesen tartja magát ahhoz a kijelentéséhez, hogy valaki inkább itthon futballozzon rendszeresen, minthogy külföldön, erősebb bajnokságban koptassa a kispadot, vagy még azt sem.

- Igen, a rendszeres játéklehetőség a válogatottság szempontjából fontos. Persze, vannak kivételek, hogy valaki a klubjában nem játszik, nálunk igen, de ez nem gyakori. Sőt, meglehetősen ritka. A válogatási elvek kapcsán természetesen nagyon sok helyről érnek hatások, például a kollégáim, az újságok, a baráti társaságom részéről, de igyekszem hű lenni az elveimhez.

- Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor nemrég kijelentette, Böde Dánielt is szeretné a keretben látni. Ez is szerepet játszott a beválogatásában?

- A döntéseket racionálisan, szakmai oldalról hozom meg kollégáimmal. Böde remekelt a Ferencvárosban, az őszön, s a most zajló, felkészülési mérkőzéseken is jól futballozik, hozzá hasonlóan nagyszerű őszt produkált a fehérváriak fiatalja, Szolnoki Roland is, aki szintén először kapott meghívót. Így immár nemcsak Gyurcsó Ádám képviseli a Vidit a keretben.

- Anno, amikor a kapitányi hídra lépett, szintén Fehérvárról választott jobbhátvédet, Lázár Pál személyében. Mi szólt Szolnoki mellett?

- A Vidi az ország egyik legjobban szervezett, s mondhatom, a legerősebb játékosállományával rendelkező klubja. Érthető, hogy ad játékosokat a válogatottnak. Roland már az utánpótlásban, Róth Antal csapatában is megbízhatóan futballozott, a bajnokságban, sőt, az Európa-ligában is nemzetközi szintű teljesítményt nyújtott. Szépen, lassan fel kell készítenünk a címeres mezes szereplésre, persze, ehhez az is kell, hogy a további fejlődése is töretlen legyen. Nem biztos, hogy azonnal bemutatkozik, de a közeljövőben bekövetkezhet.

Egervári Sándor már több pozitívumot, mint negatívumot tud említeni a magyar labdarúgás kapcsán

- Gyurcsó tavaly nyár elején csereként, győztes góllal nyitott Prágában, ott is ragadt a keretben. Tehát Szolnoki is hasonló utat járhat be.

- Igen. Fiatal futballistákról lévén szó, nyilván lesznek majd hullámvölgyek a karrierjükben. Ha hétről hétre pályára lépnek klubjukban, ott lehetnek a válogatottban.

- Korábban ezért is bírálta Paulo Sousát, a Vidi korábbi edzőjét, hogy kevés lehetőséget ad Gyurcsónak, valamint a többi, magyar fiatalnak. Ennek nyomán a luzitán mester nem volt hajlandó kezet fogni önnel egy évvel ezelőtt, reptéri találkozásuk során. Gondolom, nem bánja, hogy a folytatásban nem kell vele együttműködnie.

- Ő nem akart együttműködni velem. Soha nem sértettem meg nyilvánosan, nem mondtam róla véleményt. A válogatott játékosaim kapcsán mondtam: hasznos lenne, ha rendszeresen szerepelhetnének egyesületükben. Az elmúlt egy évben minden klub szakvezetőjével és tulajdonosával kapcsolatban voltam, az idei télen is végjárom az együtteseket, egyeztetünk. Bár a vezetőedzővel nem kommunikáltam - nem az én hibámból -, a Vidi vezetőivel nagyon jó a kapcsolatom. Szurkoltam a gárdának az Európa-ligában, minden meccsen ott voltam, de nem csak a nemzetközi porondon vívott derbiket követtük a kollégáimmal, a bajnokikat is. Azzal, hogy a fehérváriak bejutottak az EL csoportkörébe, fontos pontokat és nemzetközi elismertséget szereztek a magyar futballnak. Az elmúlt egy évben óvakodtam attól, hogy minősítsem Sousa munkáját, ha egy edzőt értékelni kell, meg kell nézni az eredményeit, a statisztikáit. Tudomásul kell venni, hogy toronymagasan győztes bajnokcsapatot vett át, s az elmúlt másfél évben a közelébe sem került az aranyéremnek.

- Visszatérve a nemzeti együttesre. Amikor 2010 nyarán kinevezték, azt mondta, a 2012-es Eb-re való kijutás nem reális elvárás, azonban ha 2014-ben, a brazíliai vb-n nem lesz ott a gárdával, az azt jelenti, nem végezte jól a munkáját. Ezt tartja ma is?

- Valóban ezt mondtam, azonban hozzátettem, ahhoz, hogy kijussunk, a jó sorsolás is fontos. Lényegében halálcsoportba kerültünk. Az első kalapból kaptuk a vb-ezüstérmes hollandokat, a másodikból a törököket. Mi jöttünk a harmadikból, a negyedikből a románok, az ötödikből pedig azok az észtek, akik pótselejtezőztek a tavalyi Eb-szereplésért. Azt szerettük volna, hogy a harmadik helyről várjuk a többieket, azt elértük, a pályán nyújtott teljesítményünkkel, a többi nem rajtunk múlt. Bár előreléptünk, a FIFA ranglistán a 64. helyről jöttünk fel a 32. helyre, de az előttünk álló út továbbra is nehéz. Vannak álmaink, s tudjuk, sokat kell tennünk azért, hogy ezek megvalósuljanak. A vágyunk természetesen az, hogy ott legyünk a világ legjobbjainak seregszemléjén, de nem árt a realitás talaján maradni. Olyan válogatottakat kell megelőznünk, amelyek jelenleg komolyabb futballkultúrával rendelkeznek. A csoportok első helyezettjei automatikusan vb-résztvevők és a legjobb második is. Mivel ez pokoli erős csoport, lesznek körbeverések, nem valószínű, ha be is jövünk másodiknak, a legtöbb pontot szerezzük, pótselejtező nélkül jutunk ki Dél-Amerikába. A svédek úgy utaztak az Eb-re előttünk, hogy legjobb másodikként végeztek, ez ezúttal aligha fordul elő. De még nem is tartunk ott, hogy számolgassunk. Az edző életében akadnak jobb, rosszabb időszakok, nagyobb, kisebb kihívások, ha az utóbbi két és fél évre visszagondolok - nem csak a saját csapatom, a magyar foci egésze kapcsán -, sokkal több pozitívumot tudok említeni, mint negatívumot.

A korábbi kapitányokkal ellentétben ön hazai anyagból is dolgozik, így adott a kérdés: meglátása szerint emelkedett a hazai bajnokság színvonala?

- Igen. Míg korábban a három nagy, a tavaly magabiztosan bajnok Debrecen, a két évvel ezelőtt ugyanígy nyertes Videoton és a mindig erős Győr mellé szépen felsorakoztak a többiek, az MTK és a Fradi is meglepetést okozhat. Ma már hazai pályán sem borítékolható a dobogósok diadala.

 


Válogatottunk szeptember 7-én, Andorrában kezdte a vb-selejtezőket,  habkönnyű 5-0-ás győzelmet aratott. A folytatás nem volt  szívmelengető,  a hollandok 4-1-es vereséget mértek ránk Budapesten. Az utolsó két, őszi derbi sikert hozott, Észtországban 1:0-ás diadalt aratott a gárda, majd jött egy  parádés  győzelem, a törököket 3:1-re intézték el az Egervári-tanítványok a Puskás Ferenc Stadionban. A gárda március 22-én Romániát látja vendégül,  négy nap elteltével   Törökországban lesz fellépése. A selejtezők kora ősszel zárulnak: Romániában kell bizonyítani, aztán  fogadjuk az észteket, aztán Hollandia vár ránk idegenben. A sorozattól  hazai pályán, Andorra ellen búcsúzik az együttes.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!