Sport

2013.02.12. 13:07

A fehérváriak Dornbirnban visszavághatnak

Folytatódik a jégkorong EBEL-sorozat középső szakasza, szerdán kezdődik a második, befejező kör. A Sapa Fehérvár AV19 csapata Dornbirnben lép jégre a győzelem várakozásával.

Silye Sándor

A fehérváriaknak nyerniük kell, ha még versenyben akarnak maradni az első két hely egyikéért, ami a rájátszást jelenthetné az együttes számára. Jelenleg a Sapa a negyedik helyen áll, de csak egy pont a hátránya a másodikkal szemben. Ha legutóbb itthon legyőzik a  házigazda, a Dornbirner EC legénységét, a második helyen állnának, egy pont előnnyel. De nem győztek.

Sőt, a középső szakasz három hazai meccsét elveszítették, és csak egy gólt szereztek a 180 perc során. Ugyanakkor a két idegenbeli csatájukból kettőt nyertek (Innsbruck, Salzburg). Ma ismét idegenben játszanak A mezőny „sűrűségét” mutatja, hogy a második és az ötödik között 2 pont a különbség, a Dornbirner EC egy ponttal áll a Sapa Fehérvár AV19 mögött. 

Sikorcin Ladislav számára jó volt a hétvége, hiszen a válogatott mérkőzésein jól játszott, a döntőben győztes gólt szerzett. Kérdeztem tőle, javult az önbizalmuk, s ennek hasznát látják az előttük álló mérkőzéseken?

 

Bálizs ma nem lesz, de Munro igen. Itt a dornbirni Henrich-hel csatázik. A kapus jól dolgozott, egy gólt kapott, de ez sem volt elég a győzelemhez (Fotó: Koppán Viktor Dávid)

- Nagyon jó hét volt a legutóbbi, de most nagyon nehéz meccsek várnak ránk. A rájátszásba akarunk kerülni. Megyünk Dornbirnbe, legutóbb itthon kikaptunk tőlük, de vissza akarunk vágni nekünk. Nem engedhetünk meg magunknak még egy váratlan vereséget! – jelentette ki a Sapa csapatának a csatára, aki az AV19-ben eddig 21 kanadai pontot termelt, ami 8 gólt és 13 asszisztot jelent. Jó lenne, ha válogatott formában játszana az osztrák városban is.

Sofron István volt a lengyel torna legjobb csatára. A játékos a többiekhez hasonlóan elszántan várja a szerdai csatát. Vele kicsit előre is néztünk, arról beszélgettünk, ahhoz, hogy a második helyen fejezzék be ezt a sorozatot, és tovább játszhassanak az öt mérkőzésből négyet kellene nyerniük. (Bár szerencsés esetben elég lenne kevesebb is, de a négyszer 2 pont alighanem az ígéret földjére lépést jelenthetné.) De tudnak ötből négyet nyerni? 

- Muszáj ezt tennünk! – jelentette ki határozottan. A csapatban az ifjúságot jelentő Varga Arnold határozottan bólogatott, egyetértett a társsal, és hozzátette: képesnek tartja együttesét e fegyvertény végrehajtására. 

Jan Neliba vezetőedzőnek mondtam miként vélekednek a játékosai a lehetőségekről. 

- Az jó, hogy mindenki ilyen elszánt. De ez a hét alighanem eldönti a további esélyeinket. Minimum két pontot kell szereznünk az idegenbeli két csatán, hogy megmaradjon a lehetőségünk, de jobb lenne Znojmóben is sikeresnek lennünk. És ha ez megvan, akkor már „csak” három nehéz csata vár ránk – vélte. 

Nem jó hír, hogy – amint arról már beszámoltunk – Bálizs Bence nem állhat a csapat rendelkezésére. De ha Munro és ha kell Rajna megteszi amire képes pótolhatják a kiváló hálóőrt. 

A mérkőzés szerdán 19.15 órakor kezdődik. 


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!