Sport

2013.07.16. 22:00

Hazaérkezett az ''aranyos'' úszó, Sebestyén Dalma

Székesfehérvár - Hazaérkeztek Poznanból az ifjúsági úszó Európa-bajnokságon résztvevő magyar ifjak. Köztük az arany és bronzérmet szerzett székesfehérvári Sebestyén Dalma, a Hullám 91 versenyzője is.

Bobory Balázs

Sebestyén Dalma a 200 méteres vegyesúszás címvédőjeként utazott Lengyelországba. Az ifjú tehetség bízott benne, hogy 200 méter pillangón, és a fő számában, a hasonló távú vegyesúszásban is "aranyos" lesz.

- Dalmának megvolt az esélye arra, hogy a pillangóban is első legyen. A lehetőség megvolt, a ranglistás idejével sem volt esélytelen. De tegyük hozzá, addigi legjobbját 3 másodperccel megjavította, ami kifejezetten jó. De aztán voltak a döntőben ketten, akik nála is gyorsabban úsztak - mondta az ifjú edzője, Sárdi Ákos.

- Akkor ott, a helyszínen csalódott voltam a bronzérem miatt, hiszen mindig a maximumra törekszem. Mivel jobb időeredményt úsztam az eddigi legjobbomnál, így azt mondom mégis elégedett lehetek. Ákos, az edzőm is meg tudott végül erről győzni... Le voltam törve, mondtam is: ezt visszakapjátok 200 vegyesen! - jelentette ki Dalma.

 

A kétszeres Európa bajnok már tud örülni mindkét érmének (Fotó: Pati-Nagy Bence)


Kérdeztem az Európa bajnoktól, a körülmények milyenek voltak Poznanban?

- Az uszoda csodálatos, a medence remek. A szállás megfelelt, a kaja az viszont pocsék volt. Az egész magyar csapat szenvedett ettől, nem is tudtunk rendesen enni - emlékezett vissza Dalma.

- Mondtam neki: a pillangón a legjobb idővel került a döntőbe, harmadik lett, vegyesen a középdöntőbe negyedikként jutott, és nyert. Milyen érzéssel kezdte a vegyes finálét?

- Úgy terveztem, muszáj nyernem. De amikor beugrottam a vízbe, a fáradtság érzése tört rám, nem volt meg az a frisseség, mint a pillangó előtt. Ennek oka az lehetett, hogy a szénhidrát raktáramat nem tudtam úgy feltölteni a már említett kaja miatt, hogy legyen elég erőm úszni. Azért gondolom ezt, mert nem volt gond az állóképességemmel, és nem is izgultam túl magamat. Az első 50 méteren az a fontos, hogy menjek a mezőnnyel, a hátúszásnál lemaradtam, amit a mellúszásnál kijavítottam...

...És az utolsó ötvent, a gyorsúszást első helyen kezdte. Ússzunk együtt vele.

- Életem leghosszabb 50 métere volt, ájulás közeli állapotban értem a célba. A brit az istennek sem akart leszakadni, én meg nem tudtam gyorsulni, a célba érés után hallottam a felhördülést, nem tudtam ez mit jelent, azt gondoltam megvertek. De amikor ránéztem az eredményjelzőre, én voltam a világ legboldogabb embere... - summázta a végét.


Az aranyérem várható volt a vegyesben, de igen szoros versenyben nyert Dalma. Ennyire még sohasem láttam, hogy kiúszta volna magát. A finálé ideje nem volt világverő, de a középdöntőben nyugdíjazta
Jakabos Zsuzsa 16 éves korosztályos csúcsát értékelt Sárdi Ákos.


Az aranyérem várható volt a vegyesben, de igen szoros versenyben nyert Dalma. Ennyire még sohasem láttam, hogy kiúszta volna magát. A finálé ideje nem volt világverő, de a középdöntőben nyugdíjazta
Jakabos Zsuzsa 16 éves korosztályos csúcsát értékelt Sárdi Ákos.

Dalma augusztus végén Dubaiba megy a világbajnokságra. Mellúszásban és vegyesben indul és amikor rajthoz áll érmet akar szerezni, azért csak érmet, mert ott már a világ legjobbjai lesznek jelen!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!