Sport

2014.03.23. 19:50

EBJL: a fehérvári fiatalok nyerték a Final Fourt

Az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia nyerte az első alkalommal kiírt U18-as Erste Bank Junior League küzdelmeit, miután mindhárom mérkőzését megnyerte a fehérvári négyes döntőben.

Bobory Balázs

Szombat este azzal a tudattal térhettek nyugovóra az akadémisták, hogy a Final Four első két napja után két győzelemmel várják az utolsó mérkőzést, és ha nyernek vasárnap, akkor megnyerik az első ízben kiírt EBJL-t.

Pénteken a MAC-ot sikerült kétvállra fektetni, másnap pedig az Olimpija Ljubljana nem tudta felvenni a fehérváriak ritmusát, akik 4-1-re (0-0, 3-0, 1-1) nyertek Nyuli, Prácser, Mazzag és Pál góljaival.

Jöhetett a harmadik nap és a harmadik csata, az osztrák LA Stars elleni összecsapás. A tét nem nyomta agyon az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiát – Kornakker – Láday, Vokla, Vizi, Erdély, Szabó P. K. – Takács, Pál, Nyuli, Balogh, Prácser – Szaller, Bors, Szakácsi, Imre, Szász – Baranyai, Antal, Járossy, Mazzag, Kelemen. Edzők: Kóger István és Énekes Lajos, – a hazaiak lényegében a 7. és 18. percben eldöntötték a mérkőzést. Imre kezdte a gólgyártást, amit a 9. minutumban Mazzag folytatott, végül Balogh Bence is mattolta a vendégek kapusát, a 3-0-ás eredmény sokkoló lehetett a Stars számára egy harmad után.

Pedig a másodikat követően sem érezhették jól magukat a vendégek, pedig a játékrész elején sokat dolgoztak, hogy szorosabb legyen a meccs. Ám a gólokat továbbra is a fegyelmezetten, majd egyre látványosabban játszó fehérvári alakulat szerezte. A 31. percben Láday bombázott emberelőnyben a kék vonalról a kapuba, majd Vizi fejezett be egy sakk-mattra kijátszott akciót, 5-0. Ezzel még semminek nem volt vége, mert az osztrákok fegyelmezetlenségeit újabb találatokkal torolta meg a létszámfölényben remeklő Volán, kétszer is Pál Zalán volt jókor, jó helyen, és máris 7-0 virított az eredményjelzőn nagybetűkkel.

A záró játékrészben is jó volt a tempó, a hajrában azért akadt néhány fehérvári hiba, ez betudható annak, hogy a hazaiak már nagyon várták a végső dudaszót és az ünneplést, így két gólt is lőttek az osztrákok, de ezt szinte senki sem bánta, 7-2-re (3-0, 4-0, 0-2) nyert az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és a négyes torna zárómérkőzésétől függetlenül megnyerte az EBJL-t. A második helyet a MAC Budapest szerezte meg, amely vasárnap 10-1-re győzte le a teljesen kipukkadó Olimpija Ljubljanát, harmadik az LA Stars lett.

A mögöttünk álló hét végén az U20-as EBYSL kétnyert mérkőzésig tartó döntőjének első felvonását is Fehérváron rendezték. A kék-fehérek 2-0-ra és 3-2-re is vezettek az Olimpija Ljubljana ellen, ám néhány buta hiba megbosszulta magát, és a szlovénok a három gólt szerző Uduc vezetésével 3-4 (2-0, 0-2, 1-1, 0-1) arányban hosszabbítás után behúzták az összecsapást. A fehérvári gólokat Reisz, Tóth G. és Vincze szerezte. Kedden, Ljubljanában nyernie kell a kék-fehér U20-as együttesnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!