Sport

2014.05.15. 16:45

Pénteken fogadja az FKC a csabaiakat

A tervezettnél fél órával korábban, pénteken, 17.30-kor rendezik az FKC-Békéscsabai ENKSE összecsapást, a szezon utolsó találkozóját.

Horog László

Eredetileg 18 órakor mérkőzött volna a két együttes, a rájátszás utolsó fordulójában, ám az Alba Fehérvár kosarasainek kérését méltányolták a kézisek, s fél órával előbbre hozták záró találkozójukat.

– A kosarasokra nagyon komoly csata vár, hazai pályán a Sopron ellen, ezért kérték, hogy lehetőség szerint kezdjük előbb a meccsünket, mert így a mi derbink után a szurkolók átérhetnek a kosárcsarnokba. A csabaiak ezúttal is megértőek voltak, belementek a változtatásba, s a versenybíróság is áldását adta a dologra – mondta Kynsburg Zoltán, az FKC menedzsere.

Emberovics Mirát keresztszalag-szakadás miatt műtik pénteken (Fotó: Koppán Viktor)

A két klub korábban is igyekezett kitérni egymás elöl, ám ez nem mindig sikerült, hol a rivális együttes, hol a szövetség, vagy a közvetítő tévétársaság nem ment bele a módosításba, ezúttal elhárultak az akadályok.

Persze, nem minden optimális a női kézilabdázóknál, a múlt szombaton, Vácon súlyosan megsérült Emberovics Mirát pénteken műtik az egyik, fővároshoz közeli magánklinikán, a védekezésben és támadásban is kulcsembernek számító átlövő keresztszalag-szakadást szenvedett.

A gyógyulási idő általában hat hónap, ám ez esetben érdemes nyolccal kalkulálni, tehát Emberovics vélhetően a téli szünetet követően, januárban állhat ismét csatasorba.Vaszari Virág hetek óta küzd Achilles-ín gyulladással, valamint a bokáját is fájlalja, az utóbbi napokban állapota javult, van esély a játékára, miként elképzelhető Herr Anita és Becséri Kitti játéka is. Előbbi tüdő- és mellhártyagyulladással bajlódott, utóbbi pedig vírusos megbetegedés miatt hagyott ki tréningeket, valamint nem léptek pályára a két góllal, 22-20-ra megnyert, váci bajnokin sem.

A csabaiak elleni mérleg ötvenszázalékos: szeptemberben, a fehérváriak győztek 28-22-re, januárban a csabaiak nyertek 25-21-re a Viharsarokban. A rájátszás középső házában, három héttel ezelőtt sem sikerült a távoli kirándulás, az ENKSE 29-24 arányban diadalmaskodott.

Amennyiben most az FKC győz – de döntetlennel is –, biztosan megszerzi az 5. helyet, ami szerencsés esetben nemzetközi kupaszereplést érhet. A győriek BL-győzelme alighanem egy szabadkártyát jelent hazánk számára a nemzetközi szövetségtől. Elképzelhető, hogy ezzel a lehetőséggel az 5. helyezett élhet.

Ami biztos, pénteken este, a fehérváriak szépen szeretnének búcsúzni a szezontól.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!