Sport

2014.07.30. 05:15

Babos Rita: ugrás, vissza a jövőbe

A hétvégén péntektől vasárnapig a Bregyó közi Atlétikai Centrumban rendezik meg a 119. atlétikai magyar bajnokságot. Az indulók között találkozhatnak egy székesfehérvári versenyzővel, aki már visszavonult, de most mégis rajthoz áll.

Silye Sándor

Az ARAK évzárókon megszokott pillanat volt: Babos Rita Hirt Károlytól elismerést vesz át

Babos Rita több számban is remekelt, 22-szeres hármas-, magas- és távolugró magyar bajnok, 19 alkalommal egyéniben állt a dobogó legmagasabb fokára, háromszor a váltó tagjaként lett a legjobb. Rita meglepő hírrel szolgált hétfői találkozásunkkor: indul a mostani bajnokságon, mégpedig magasugrásban. Pedig Rita már visszavonult, és edzőként dolgozik tanítványaival. Korábban elmondta: másfajta feladat ez a számára, de nagyon élvezi. Nagy kérdés amit mindjárt neki is szegeztem Ritának , hogy mit vár az edző magától, mint versenyzőtől.

- Az alapvető célom, hogy sikerrel vegyem az első akadályt, és jussak a döntőbe. Ha ez megtörtént, akkor érezzem jól magam, élvezzem a versenyzést, felszabadultan tegyem a dolgomat szólt kissé meghökkentő válasza.

Mondtam is neki, ha jól akarja érezni magát, menjen el egy nagyszerű színházi eseményre, koncertre. De a sokszoros magyar bajnoktól többet gondol mindenki.

- Egy év kihagyás és sérülés után az ember újra értékeli a dolgait. Sokat szenvedtem a sérülésem miatt, sokszor fájt a lábam, ezért úgy döntöttem, csak olyan versenyszámot vállalok, ami nem fáj. Ez a magasugrás, ezért, ha a jövőben pályára lépek, azt csak ebben a számban teszem meg. És ha már mégis versenyzek, akkor azt örömmel akarom tenni. Szerencsére jó sok aranyat, bajnok címet szereztem eddigi pályám során, talán megengedhetem magamnak azt a luxust , hogy örömmel tegyem azt, amit teszek.

Mondom neki: jó, jó, de ha ne adj Isten mégis bajnok lesz, alighanem a felszabadultság, az öröm érzése csak fokozódni fog.

- Ez így van, de ha reálisan nézem az esélyeket, a mögöttem álló néhány edzést, akkor az a valóság, hogy a döntőbe verekedjem magam, aztán ott majd kiderül, hogy a rutin, a hazai pálya, a hazai közönség mit hoz ki belőlem.

Ebben maradtunk.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!