Sport

2014.08.28. 19:15

Fehérvárra utazik a Puskás AFC

Felcsút - Megyei rangadóra készül a Puskás Akadémia FC csapata, amelynek a szombaton este 20.30-kor kezdődő mérkőzésen mindenképpen pontokat kellene szereznie ahhoz a Videoton FC otthonában, hogy elkerüljön a tabella veszélyes zónájából.

Káldor András

Ezt a mérkőzést az eredeti kiírás szerint a felcsúti Pancho Arénában rendezték volna meg, ám a pályaválasztói jogot felcserélték a felek, mivel a fehérváriak nagy valószínűséggel tavasztól a Sóstói Stadion felújítása miatt amúgy is Felcsúton rendezik hazai meccseiket. Nem ismeretlen a Puskás Akadémia FC számára a fehérvári létesítmény, mivel ők is hasonló cipőben jártak tavaly. Akkor éppen ezzel a párosítással debütált a Pancho Aréna. Más kérdés, hogy a lefújás után a vendégek örülhettek, akik Nikolics Nemanja, Zé Luis és Filipe Oliveira góljaival nyertek 3-1-re, hazai részről, pedig Tischler Patrik volt eredményes.

Tamás Márk (jobbra) és Tóth Balázs fegyelmezett védekezésre készül Fehérváron. Fotó: Koppán Viktor

Egyáltalán nem rózsás a helyzete a Puskás Akadémia FC csapatának, hiszen öt forduló elteltével a tabella 14. helyén állnak, két pontot gyűjtve Benczés Miklós vezetőedző tanítványai, és a sorsolásuk korántsem mondható könnyűnek. Előbb ugye következik a Videoton FC elleni összecsapás, majd ezt követően a Ferencvároshoz látogatnak, és csak szeptember 20-án játszhatnak először hosszú idő után hazai környezetben, amikor a Pápát fogadják. Kétségtelen, hogy pontokat kellene gyűjteniük, de a bajnokság favoritjai lendületben vannak, és a Lombard is feljövőben van. Nnem lehet azon csodálkozni, hogy Benczés Miklós csalódásként érte meg csapata idei rajtját.

– Természetesen nem lehetünk elégedettek a teljesítményünkkel, nem erre számítottunk, nem így terveztük. Mélyebben kell értékelnünk az elmúlt időszakot. Az eredménytelenséghez mindenki hozzátartozik. Játékos és a szakmai stáb is. Én is. Annak ellenére, hogy nem kedvező a sorsolásunk, ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni. Maradtak bennünk pontok sajnos. Ráadásul az idei az első hét bajnoki meccsből ötöt idegenben kell megvívnunk. Igaz, a két hazai találkozón, a Paks és a Pécs ellen is győzelmi esélyünk volt, de kiengedtük a három pontot a kezünkből.

Többen vannak a vendégeknél, akik számára különös jelentőséggel bír a találkozó. A saját nevelésnek mondható Tóth Balázs sok nagy csatában vett részt, míg Polonkai Attila, Szakály Dénes, és Lencse László is tagja volt a piros-kékek eddigi egyetlen bajnokcsapatának.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!