Sport

2015.06.24. 13:50

EYOF- Az ARAK-os Mátó Sára és Deák Márton is tagja a csapatnak

Székesfehérvár - A fehérvári Mátó Sára és Deák Márton is tagja lett annak a 16 fős magyar olimpiai atléta csapatnak, amelyik 2015. július 27 augusztus 1. között részt vesz a grúziai EYOF-on.

Silye Sándor

Az eseményt 1991 óta két évente rendezi meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kilenc sportágban. A 15-16 évesek kontinensviadalán 2003 óta mindig volt ARAK-os: Varga Fruzsina (400 m), Nyusa Viktória (200 m) Zsigovics Natália (400 m), Borsányi Gyöngyi (hármasugrás) és Szabó Dániel (100 m) után idén Mátó Sára és Deák Márton egyaránt 400 méteres gátfutásban veheti fel a versenyt Európa legjobbjai ellen Tbilisziben.

Tölgyesi Előd tanítványai az országos bajnokságokon mutatott teljesítményüknek, az európai ranglistákon elfoglalt előkelő helyezésük, valamint a felnőttkori nemzetközi szint eléréséhez szükséges képességeiknek köszönhetik kvalifikálásukat, és ez egy óriási lehetőség számukra.

Az ARAK Utánpótlás Akadémia növendékei közül az utolsó pillanatig a keret tagja volt a két 800-as futó, Budai Boglárka és Punk Adrienn is. A Grúziába utazó keretben a két említett versenyző csak akkor jöhet számításba, ha esetleg sérülés, vagy betegség miatt valaki lemondja a részvételt.

Mátó Sára is csapattag lett. Fotó: archív

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!