Sport

2015.12.16. 17:31

Jó úton jár a Volán - Számvetéssel zárta az évet az öttusa szakosztály

Székesfehérvár – A Volán Fehérvár Öttusa Szakosztálya felnőtt világversenyen aranyérmet nem szerzett ugyan, mégis sikeres évet zár.

Ferencz Balázs

7 nemzetközi érem, 136 hazai medál a Volán Fehérvár Öttusa Szakosztályának 2015-ös termése. Gazdag hozam, melyet Vörös Zsuzsanna szakosztályvezető, Csáder Dezső elnök, Sárvári László ügyvezető és Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere együtt ünnepeltek a felnőtt versenyzőkkel.

„Erkölcsileg és anyagi értelemben is igyekszünk ugyanazokat a feltételeket biztosítani, mint az elmúlt évben. Az eredmények mutatják, hogy kiemelkedő szakmai munka folyik a Volánnál” – fogalmazott a szakosztály évzáróján Mészáros Attila. A Bath-ban rendezett Európa-bajnokságon váltóban ezüstérmet szerző Málits István és Harangozó Bence, a világbajnokságon olimpiai kvótát szerző Kovács Sarolta, a riói játékokra szóló indulási jogért jövőre még harcba szálló Demeter Bence, valamint Demeter Gergely is bizakodott, hogy a 2016-os év még a mostaninál is eredményesebb lesz. Sárvári László két volánost látna szívesen Rióban, Vörös Zsuzsanna pedig bejelentett, hogy a UIPM hivatalosan is felkérte a várost a 2017-es junior vb rendezésére, valamint, hogy a jövő év egyik feladata a fedeles lovarda kialakítása lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!